Az orosz belügyminisztérium bejelentette, hogy befejezték a nyomozást a másfél év múlva Szocsiban kezdődő téli olimpia beruházásaival kapcsolatos első ügyben, amelynek pere hamarosan megkezdődik - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség. A sikkasztással vádolt Mosztovik építőipari cég vezetői, amely elnyerte az egyik olimpiai bobpálya építésének jogát, a költségek mesterséges felpumpálásával 2,5 milliárd rubellel (80 millió dollár) próbálták megkárosítani az államot. Az Izvesztyija című befolyásos lap értesülései szerint számos nyomozás van folyamatban csalás és a költségek túllépésének gyanújával. Például a jégpályának helyet adó stadion építési költsége, amit 5,6 milliárd rubelért vállalt a kivitelező, már 9,6 milliárdra nőtt, és 5,6 milliárdot próbáltak zsebre tenni a központi stadion építői.

Alekszandr Piszkunov auditor levélben fordult a téli olimpia előkészítéséért felelős miniszterelnök-helyetteshez, Dmitrij Kozakhoz, amelyben közbelépését kéri, mivel szerinte veszélyben van a nagy esemény megnyitó ünnepsége a helyszín, a központi stadion építésének elhúzódása miatt. Piszkunov véleménye, hogy a kivitelezők szándékosan lassítják a munkát, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben a kormány kénytelen lesz bármilyen árat jóváhagyni, csak hogy időre elkészüljön a létesítmény. A költségtúllépés máris akkora, hogy a működtetésre szánt pénzeket használják fel az építkezésre.

Szocsi 2007-ben nyerte el a 2014-es téli olimpia rendezésének jogát. A sportpolitika mellett ebben szerepe volt a rendkívüli helyszínnek is: a tengerparti, szinte szubtrópusi éghajlatú kis üdülőváros mögött emelkednek a téli sportoknak kedvező hegyek. Ahhoz azonban, hogy alkalmassá tegyék a téli olimpiára, több mint 200 sport- és infrastrukturális létesítményt kell megépíteni, aminek költségét több mint 30 milliárd dollárra becsülik. Van tehát miből lopni, és ezt nemcsak az állam, hanem a magánbefektetők zsebe is bánja, akiknek befektetései az elemzők szerint amúgy sem fognak megtérülni. Vagyis a Kreml kedvenc oligarchái − Oleg Deripaszka, Vlagyimir Potanyin és Ahmed Bilalov tudatosan vállalták a veszteséget, hogy Putyin kedvébe járjanak.

A költségekre jellemző, hogy a Potanyin által épített alpesi sípálya a hozzá tartozó létesítményekkel eddig 600 millió dollárba került és még 1,6 milliárdra van szükség az olimpiai szint eléréséhez. A meglevő kettő mellé négy új szállodát emelnek, a sífutópályák hosszát 40-ről 80 kilométerre növelik, 10 újjal 18-ra viszik fel a síliftek számát s egy valóságos kisvárost építenek a hegyek lábánál.