Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mindenképpen el akarta kerülni, hogy párt- és miniszterelnökké váljon - jelentette ki Michael Gove brit igazságügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, aki csütörtökön politikai bombát robbantott azzal, hogy bejelentette indulását a posztokért.

Az elmúlt napokban Borisz Johnson volt londoni polgármester kormányfői programját készítették elő, eközben jött rá, hogy barátja nem a megfelelő jelölt, ezért szembefordult vele. Johnson, akit az elmúlt hónapokban David Cameron legesélyesebb utódának tartottak, néhány órával Gove indulásának nyilvánosságra kerülése után bejelentette, hogy nem indul a versenyben.

Gove korábban többször, több nyilvános fórumon határozottan kijelentette, hogy nem alkalmas kormányfőnek és nem is akar miniszterelnök lenni.

Reform mindhalálig

Gove azt ajánlja a briteknek, hogy menjenek határozottan tovább azon az úton, amelyen a függetlenségi népszavazáson a Leave győzelmével elindultak. Vezetése alatt Nagy-Britannia kilépne az EU egységes belső piacáról és az ausztrál pontozásos rendszer bevezetésével korlátozná a bevándorlást.

Az igazságügy-miniszter tartja a Leave-kampány ígéretét, miszerint az uniós befizetések megspórolásából növelnék a nemzeti egészségügyi ellátórendszer (NHS) büdzséjét.

Annyit "finomított" az ígéreten, hogy nem azt a heti 350 millió fontos kiadást csoportosítanák át, amely a Leave-kampánybuszának oldalán lévő politikai reklámon szerepelt, mert az a bruttó összeg. Ehelyett heti 100 millió fonttal növelné meg az NHS forrásait, és persze nem azonnal, csak 2020-ig teljesítené ezt az ígéretet.

Idén már nem kezdenék el

Ha győz, nem írnak ki rendkívüli parlamenti választásokat 2020-ig, az újabb szavazás rendes időpontjáig. Nem számít arra, hogy Skóciában újabb függetlenségi népszavazás lesz a 2014. őszi referendum után. Végül, de nem utolsósorban úgy véli, hogy 2016 végéig nem fogják kezdeményezni a Nagy-Britannia kilépési folyamatát elindító, az uniós szerződés 50. cikkelye szerinti válási eljárást.

Világos különbség

A vezetői posztokért folyó verseny tisztábbá vált - kommentálta Gove sajtótájékoztatóját James Landale, a BBC külügyi szakértője. A Leave-párti Gove mint radikális reformer áll szemben a Remain-párti Theresa May belügyminiszterrel (a legesélyesebbnek tartott párt- és miniszterelnök-jelölttel), aki az óvatosságot képviseli.

(Más szóval felállhat a függetlenségi népszavazás alternatívája csak egy fokkal világosabban: Kiválni Európából, de most már tényleg, vállalva az egységes piac elhagyásának gazdasági következményeit cserébe azért, hogy Nagy-Britannia szabadon dönthessen a bevándorlásról, vagy találni valami középutat a teljes szakítás és az uniós tagság között. Mindkét oldal azt ígéri, hogy hosszabb távon anyagilag is jobban járnak a britek, ha az általuk ajánlott utat választják - a szerk.)

Kevesebben szavaznak

Nagy különbség, hogy ha a többkörös szavazás végén Gove és May kerül szembe a végső pártszavazáson, akkor ezúttal nem a nép voksol majd az alternatíváról, hanem a brit Konzervatív Párt tagsága, nagyjából 150 ezer ember.

A hosszú verseny július 5-én kezdődik. Ekkor a 329 konzervatív parlamenti képviselő szavaz az öt jelöltről. A legkevesebb voksot kapó induló kieseik, majd újabb körök jönnek, amíg két jelölt nem marad. Róluk dönt a tagság szeptember 9-én.

Persze mindez el is maradhat, legalábbis erre utal, hogy a BBC értesülése szerint a pártban nagy mozgás indult annak érdekében, hogy mielőbb egyesítsék erőiket Theresa May mögött. Miniszterek győzködik Gove-t, hogy lépjen vissza és a belügyminiszter egyedül annyi támogatót tudhat maga mögött a képviselők között, mint ellenfelei együttvéve.

Látható sokk

George Osborn pénzügyügyminiszter visszavonta azt a célkitűzést, amely szerint 2020-ban többlettel kellett volna zárnia a brit költségvetésnek. A gazdaság a Brexit győzelme után a sokkos állapot világos jeleit mutatja - indokolta bejelentését.

Várakozások szerint a kormány növelni fogja az állami hitelfelvételt, hogy elkerülje a további költségvetési kiadáscsökkentéseket, illetve az adóemeléseket. Pénzre van szükség néhány nagy építési projekthez is.

A pénteki bejelentést megelőzte May csütörtöki megjegyzése azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette indulását pártelnök-miniszterelnöki tisztségért. Világossá tette, hogy ugyan híve a fegyelmezett kormányzati gazdálkodásnak, de költségvetési többlet elérésének céljával nem ért egyet, mert a megszorításokat enyhíteni kell.