Az átlag európai munkavállalónak 25 percébe kerül, hogy eljusson a munkahelyére, ezzel szemben a magyaroknak 29 percre van szükségük - derül ki az Eurostat 2019-es adataiból, vagyis ez nem a koronavírus által felbolygatott időszakra vonatkozik.
A 4 perc különbség nem tűnik soknak, azonban ez oda-vissza 8, ami egy hónapban 22 munkanappal számolva 176 perc, azaz közel 3 óra. Évente pedig több mint 35 óra megy veszendőbe itthon az európai átlaghoz képest.
Kapcsolódó
Van ahol ennél is rosszabb a helyzet: a britek például 30, a lettek 33 perc alatt jutnak el a munkahelyükre. A legrövidebb ingázási időt Cipruson (19 perc), Görögországban (20 perc) és Portugáliában (21 perc) mérték.

Mielőtt beütött a Covid-19 az európaiaknak csak 4,3 százaléka mondhatta el magáról, hogy egyáltalán nem kell utaznia a munkahelyére, vagyis otthonról dolgozhatott. 61,3 százalékuk 30 percél kevesebbet, 26,3 százalékuk pedig 30 és 60 perc között ingázott, a legszerencsétlenebb 8,1 százaléknak pedig több mint egy órát vett igénybe az odaút és ugyanennyit a vissza.
Az Eurostat jelentése kiemeli Magyarországot, ahol nem csak azok aránya magas (10,6 százalék), akiknek 30 és 60 perc között kell ingázniuk reggel és délután, hanem

Legolvasottabb
Oroszország visszaköveteli a Szlovákiának küldött Szputnyik-vakcinákat
Szputnyik V: hiába várt Magyarországról dokumentumokat Szlovákia
Új adó jöhet a járvány miatt - megkopasztanák a gazdagokat
Több injekciós gyógyszert felfüggesztett az OGYÉI
Így reagált a Lidl a nyitásra
Hatalmas régészeti felfedezés történt Egyiptomban
Nagy a gond az egészségügyi dolgozóknál: 10 ezrekkel csökkenhetett a fizetés
A Sinopharm-vakcinát van, ahol tiltják, máshol hamisítják