– A holland és a francia népszavazás eredményét egyesek úgy értelmezik, hogy az nemet mondott a további integrációra, nem kérnek több Európát. Az adópolitikának eddig is csak igen kis szeletét lehetett az unió szintjén szabályozni. Hogyan látja tárcája sorsát, jövőjét ennek fényében, az Európai Bizottság adó- és vámpolitikáért felelős tagjaként? – Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy Franciaországban és Hollandiában az Európai Unióra mondtak nemet a választók. Többféle ok játszott szerepet, például a két kormánnyal való elégedetlenség, a munkahelyek és a szociális vívmányok féltése. Ezzel összefüggésben a bővítéstől való félelem is, mert úgy gondolták, hogy minden problémának a bővítés az oka. A valóságban a bővítés nem oka, hanem inkább kárvallottja a gazdasági nehézségeknek. 1997-ben, amikor megszületett a döntés, Nyugat-Európa gazdasága magasan szárnyalt. Reális volt a feltételezés, hogy a bővítés nem fog gondokat okozni. Ám a világgazdaság hamarosan megtorpant, megnőtt a munkanélküliség és a költségvetési hiány, ami viszont megnehezítette a már elhatározott bővítés végrehajtását. Kedvezőtlen gazdasági körülmények között a nettó befizető tagországok nem szívesen nyúlnak mélyebben a zsebükbe, hogy finanszírozzák az új tagok felzárkóztatását. Ezért nem sikerült most megegyezni az EU költségvetésének következő hétéves periódusáról. Mindez azonban nem érinti az adópolitikát. Megjegyzem: nem igaz, hogy az adópolitikának csak egy igen kis része került közösségi szabályozás alá. Közösségi szabály az áfakulcs legalább 15 százalékos mértéke, vagy az, hogy a tagországok csak kétféle ennél alacsonyabb, csökkentett kulcsot alkalmazhatnak. A jövedéki adó kötelező minimális mértéke is közösségi szabály. Éppen most tettük meg az első lépést a személygépkocsik adóztatásának egységes rendszere felé. További részletek a NAPI Gazdaság mai számában.