Szaad Maán vezérőrnagy, a belügyminisztérium szóvivője szerint a 104 halottból nyolc a biztonsági erők tagjai közül került ki, a hatezer sebesült ötöde pedig rendőr vagy más hatósági személy volt a portál beszámolója szerint.

Irak több városában kedd óta tüntetnek a munkanélküliség, a korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. A tüntetéssorozat a Reuters hírügynökség szerint az eddigi legnagyobb fenyegetés Ádil Abdel Mahdi kormányzatára nézve, a demonstrációk alatt pedig újjáéledhetnek egyes milíciák is.

A hírügynökség tudósítása szerint két évvel az Iszlám Állam legyőzése után bár javult az országban a közbiztonság, továbbra is siralmas Irak helyzete: a lerombolt infrastruktúra nem épült újjá, magas a munkanélküliség, és mindent átsző a korrupció.

Szombat este a kormány egy 17 pontos akciótervet jelentett be a tüntetések megfékezésére. A terv kihirdetése ellenére szombatról vasárnapra virradó éjjel is tovább folyt a harc a rendőrség és a tüntetők között: hivatalos források szerint ez idő alatt tizennyolcan haltak meg Irak fővárosában, Bagdadban.

Vasárnap egy rövid nyugalmi időszakot követően csaknem háromszáz tüntető irányába adtak le lövéseket az iraki katonák a Szadrváros nevű keleti bagdadi kerületben az MTI összefoglalója szerint. A főleg fiatal tiltakozók a mellékutcákban kerestek menedéket, mivel a hadsereg elállta a főutat, ezután az AP amerikai hírügynökség szerint a katonák a tiltakozók feje fölé céloztak.

Ennek ellenére Szaad Maán belügyminisztériumi szóvivő vasárnap azt állította, hogy a kormányerők nem lőnek közvetlenül a tüntetőkre: szerinte a pénteki legvéresebb megmozduláson sem az iraki biztonsági erők, hanem "rosszakarók" lőttek a tüntetőkre és a rendőrökre egyaránt. Maán bejelentette: a kormány vizsgálatot indít azért, hogy megtudja, kik adhatták le a demonstrációkon a több mint száz halálos áldozatot szedő lövéseket.