Irán meghódítja az űrt, az USA már aggódik

Irán vasárnap újra megpróbál műholdat pályára állítani a Föld körül. Az Egyesült Államok szerint nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták indítására szolgáló technológiát tesztelnek valójában.
Szabó Dániel, 2020. február 9. vasárnap, 10:22
Fotó: Getty Images

Irán vasárnap műholdat lő fel az űrbe - írja a Reuters az iráni kormány bejelentésére hivatkozva.

"A Zafar műholdat Semnanból lövik fel, a pályáján 7400 kilométer/órás sebességgel kering majd a Föld körül" - mondta Mohammad Javad Ázári-Dzáhromi iráni infokommunikációs és technológiai miniszter, az IRIB hivatalos hírügynökség szerint.

Irán tavaly legalább két sikertelen műholdas indítást hajtott végre. De első szatellitjüket, az Omidet (Remény) már 2009-ben fellőtték, majd 2011-ben a Raszad (Megfigyelés) nevű is sikeresen pályára állt. Harmadik műholdjukat, a Navidot (Ígéret) már 2012-ben felbocsátották.

Az Egyesült Államok szerint aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a műhold pályára állítása valójában egy nagy hatótávolságú ballisztikus technológia tesztelése, amely a jövőben nukleáris fegyverek célba juttatására szolgálhat. Teherán viszont tagadja, hogy a műholdkilövés rakétafejlesztést fedezne, és azt állítja, hogy soha nem foglalkozott nukleáris fegyverek fejlesztésével.

Donald Trump elnök adminisztrációja újból szankciókat állított fel Iránnal szemben, miután Washington 2018-ban kilépett az Irán nukleáris programjának megfékezését célzó nemzetközi megállapodásból. Az elnök azzal indokolta a döntést, hogy a még Barack Obama által tető alá hozott egyezmény nem lép fel Teherán rakétafejlesztési programjával szemben.

A két ország konfliktusa idén januárban hirtelen kiélesedett, amikor Trump parancsára kilőtték Kászim Szulejmánit a perzsa ország hatalmi láncolatának harmadik emberét, a Forradalmi Gárda és a titkosszolgálatok vezetőjét.

HOZZÁSZÓLÁSOK