Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Néhány órával azután, hogy a brit hatóságok a Gibraltári területen meghosszabbították a Grace 1 nevű iráni hajó őrizetbe vételét, a hadsereg lefoglalt egy brit tankert. A perzsa ország szállítóhajóját azzal gyanúsítják, hogy megsértette az EU-s szankciókat, melyek tiltják a szíriai olajszállítmányokat mind be az országba, mind onnan kifelé.

A brit lobogó alatt hajózó, Stena Impero nevű tartályhajót a nemzetközi törvények és rendeletek megsértése miatt lefoglalták, miközben áthaladt a Hormuz-szoroson. A Forradalmi Gárda pedig hivatalos honlapján, a Sepahnews.com-on azt állítja, hogy a helyi hatóságok kérésére visszatartották és partra szállították - írja a WSJ.

A 23 fős személyzettel ellátott hajó állítólag üres volt, és Szaúd-Arábiába tartott, hogy felvegye a rakományt, amikor több azonosítatlan kis hajó és egy helikopter is megközelítette. Ekkor a hajó tulajdonosa, a Stena AB szerint a hajó nemzetközi vizeken közlekedett.

"Jelenleg nem tudunk kapcsolatba lépni a hajóval" - nyilatkozta a vállalat , hozzátéve, hogy a sérültekről nem hallottak.

A közel-keleti feszültségek tavasszal újultak ki, amikor a Trump-kormányzat szankciókat vezetett be az iráni olajexportra, és kényszerítenék Teheránt, hogy újratárgyalja a nukleáris programját és a katonai tevékenységét. Irán viszont megkezdte az urándúsítását a világhatalmak által kötött 2015-ös megállapodásban elfogadott szinteken felüli mennyiségre. Ez továbbra sem elég atombomba előállításához.