Irán fittyet hány az amerikai szankcióknak

Irán engedélyezni fogja magánvállalatoknak az olajexportot az ország ellen elrendelt amerikai szankciók megkerülése érdekében - jelentette be egy teheráni gazdasági konferencián Esak Dzsahangiri első alelnök.
Domokos László, 2018. július 1. vasárnap, 16:44

Árutőzsdére visszük az olajat és magánvállalatoknak módjában áll majd olajat exportálni transzparens módon - jelentette az állami televízió által sugárzott beszédében az iráni államfő első helyettese. Iránban nyersolaj és olajtermék kontraktusokat is jegyző árutőzsde működik.

Irán aktívan keresi a módját annak, hogyan tudná semlegesíteni olajexporttal és más módokon is az Egyesült Államok által ellene elrendelt gazdasági szankciókat. Az Egyesült Államok arra kérte fel szövetségeseit, hogy a szankciókhoz igazodva, novembertől szüntessék be az iráni olaj importját - írta az MTI.

Megtörjük Amerika igyekezetét az iráni olajexport leállítására - jelentette ki vasárnap az első alelnök. Esak Dzsahangiri - utalva Szaúd-Arábiának arra a tervére, hogy az amerikai szankciók miatt esetleg kieső iráni olajexportot saját termelésének növelésével pótolja - leszögezte: "bárki, aki megpróbálja elvenni világpiaci részesedésünket, az árulást követ el ellenünk és előbb vagy utóbb, de megfizet érte".

A Fehér Ház szombati közleménye szerint ugyanis Szaúd-Arábia ígéretet tett rá, hogy szükség esetén megemeli a termelését, hiszen napi kétmillió hordós ki nem használt kapacitással rendelkezik.

Amióta az Egyesült Államok az elmúlt hónapban bejelentette, hogy kilép az iráni nukleáris program kordában tartásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásból és ismét életbe lépteti a korábbi szankciókat, az iráni deviza, a rial mintegy 40 százalékot veszített árfolyamából. Mivel az amerikai szankciók valószínűleg a nemzetközi pénzügyi rendszer használatát is megnehezítik majd Irán számára, Haszan Róháni köztársasági elnök a parlament elnökével és a bírói kar képviselőivel is megbeszéléseket folytatott a lehetséges jogszerű ellenintézkedésekről.

Áttekintették az amerikai fenyegetés minden lehetséges formáját és megvitatták az esetleges szankciókra való felkészülés, valamint azok hátrányos következményei kivédésének a lehetőségeit - jelentette az állami IRNA hírügynökség, az önellátó üzemanyag-termelésre való berendezkedést nevezve meg az egyik ilyen ellenintézkedésként. A kormány és a parlament emellett bizottságot állított fel az iráni olaj lehetséges vásárlói körének az összeállítására és annak kidolgozására, hogyan lehet repatriálni a szankciók közepette is a nemzetközi joggal összhangban az exportált olaj vételárát.

Kép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK