Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jövő évtől 14 600 koronára (179 ezer forint) emelkedik a minimálbér Csehországban a kormány döntése értelmében - jelentette a Radio Praha. A magyarországi minimálbér jelenleg kicsit alacsonyabb, mint 150 ezer forint. A két kormánypárt, az ANO, Andrej Babis miniszerelnök pártja és a szociáldemokraták nagy egyetértésben hozták meg ezt a döntést, ami 1250 koronás növekedést jelent 2019-hez képest.

Babis azzal indokolta a nagyvonalú gesztust, hogy van forrás a büdzsében az állami alkalmazottak bérének emelésére, és akkor már miért ne nőjenek a versenyszférában is a fizetések. A szakszervezetek egyébként 1640 koronás emelést láttak volna jónak, míg a munkaadók úgy vélték elég lenne 700 korona plusz is.

A Bohuslav Sobotka vezette korábbi szociáldemokrata kormány jellemzően korábban, augusztusban vagy szeptemberben hozta meg a döntést a béremelésekről. A csehek egyébként az átlagbérrel is jobban járnak, mint a magyarok. Az ottani átlagbér jelenleg 34 105 korona, azaz 418 ezer forint, míg Magyarországon ez a mutató 362 ezer forint.