Irreális béremelést terveznek a szomszédban

A bukaresti kormány csak hitelekből fedezhető, a költségvetési hiány jelentős túllépésével járó béremelést tervez a közszférában.
Barabás T. János, 2015. október 24. szombat, 17:03
Fotó: Reuters

Csak a 3 százalékos költségvetési hiány jelentős túllépésével valósítható meg a kormány által beígért hatalmas béremelés a közszférában - írta a bukaresti Új Magyar Szó. A fizetések növelésére nem lesz fedezet, ezért külföldi hitelekhez kel folyamodni, vagy le kell faragni a közberuházásokra szánt pénzből, nem jutna például autópálya építésekre. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elismerte, hogy a deficit átugraná a tervezett határt, sőt azt is, hogy még azt sem számolta ki a kormány, mekkora összegre van szükség a beígért béremelésekhez.

A kormány már hónapok óta dolgozik a közalkalmazottak fizetését szabályozó új törvényen. Az eddig kiszivárgott információk szerint 20 és 70 százalék közötti arányban emelkednének két év alatt, 2017 végéig a közszférában a bérek. A jogszabály még nem jutott el a parlamentbe, mert a tervezetet még a kormány sem fogadta el.

A pénzügyminiszter az Agerpresnek elmondta, a jövő évi költségvetési hiányt 2,5 százalékosra tervezik, és ez az arány az Európai Bizottság által engedélyezett 3 százalék alatt van, ám nem számoltak a közalkalmazotti bértábla alkalmazásához szükséges fedezettel. Teodorovici azonban megnyugtatta a közvéleményt, hogy a sürgősségi rendeletekben elfogadott eddigi béremelések (az orvosoknak 25 százalék, a pedagógusoknak 15 százalék), illetve az adóterheket jelentősen csökkentő adótörvénykönyv alkalmazása 2016-ben nem emeli 2,5 százalék fölé a deficitet. Sőt - beleférnek a tervezetbe a kormány által beharangozott újabb adócsökkentések is, mint például a vízdíj áfájának mérséklése.

A pénzügyminiszter adatait azonban cáfolták ezen a héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei, akiknek becslése szerint a román deficit jövőre mintegy 3 százalék lesz, 2017-ben ennél nagyobb, s így meghaladja a washingtoni pénzintézet által javasolt GDP-arányos 1,5 százalékot. A pénzintézet már többször is figyelmeztette a kormányt, hogy meg kell őriznie az adófegyelmet, és ismét kötelezettséget kell vállalnia a már korábban megígért szerkezeti reformok végrehajtására, főként az állami szállítási és energiatermelő vállalatok esetében. A közlekedési infrastruktúra javítása is fontos a tartós gazdasági növekedés biztosítása érdekében - olvasható az IMF legutóbbi közleményében. Vagyis a Valutaalap szerint a fizetésemelések helyett először inkább autópályákra kellene a pénzt elkölteni.

A parlament szeptember elején fogadta el az új adótörvényt, amely szerint januártól 20 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról, majd 2017-től 19 százalékra. Akkor a kormány képviselői még arról beszéltek, hogy a jogszabály életbe lépése nem emeli 2 százalék fölé a deficitet - írta a lap.

A törvényt az RMDSZ is megszavazta. A Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor azt hangsúlyozta: szeretnék, hogy az adótörvénykönyv alkalmazása ne sodorja veszélybe az államháztartást, a költségvetési hiány ne haladja meg a 2 százalékot. Ezt a hiányt azért fontos tartani, mert biztosítja a makrogazdasági egyensúlyt, és Románia megőrizheti a hitelképességét, olcsóbban finanszírozza a pénzpiacról a deficitjét. Kelemen az új közalkalmazotti bértábláról azt mondta: csak a tervezet parlamentbe kerülésekor derül ki, hogy egyáltalán alkalmazható-e az új törvény 2016-tól vagy csak 2017-ben lépne életbe.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antimigrans, 2015.10.26 12:13

msz-szdsz ..hitelből ...,ja ,úgy könnyű ..,amíg nem kell visszafizetni kamatostól ..!!...nagy -mócföld nem működik 95 éve ..,egy erdélyi román 1920-ig kb 80-90 % -án élt egy gráz-i ,bécsi osztrákkal ..,és most ??? ..20 %-on ...mire volt jó a 100 é-v bukta ?..4 nemzedék ráment eddig .. ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.10.25 18:08

@megfigyelt: A maga nyugdíját is külföldi hitelből fizetik, PAPA! Maga egy ÖKÖR!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.10.25 18:06

@tegnaputan: ÖCSKÖS !!

Amennyiben a 2010-es személyi jövedelemadó változatlan marad és a soha nem HAZUDÓ Orbán beváltja a 2009-őszén tett ígéretét beváltotta volna ""VISSZATÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ "" akkor a hiány maradt volna a kormányváltáskori 19 933 milliárd és nem nőtt volna a létminimum alatt élők száma és kialakult volna egy FENNTARTHATÓ arányos nyugdíj rendszer.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.10.25 17:58

@tegnaputan: Nem szoktam marhaságot irkálni az a HUGYAGYUAK tevékenysége .A MANYUP hatás mellé semmi nem illik mert a MANYUP létrehozása HORN részéről megbocsájthatatlan legalább annyira mint a HORN utáni CSÜRHÉNEK,hogy nem volt annyi eszük,hogy 1999 január 1-én megszüntették volna.
Sok tájékozatlan nem ismeri azokat a deviza kötvények kamatait amit értékesített a kormány 2011 március 29 és 2011 május 11 között ahol a 30 éves futamidejű USD alapu kötvényt 7,875 %-os kamattal értékesítette az USD árfolyama 195 ft volt . Nem véletlenűl fizettünk 2014.ben 12 % al több kamatot mint 2013-ban.
Gondolom TE sem tudod mint a többi kormányimádó ,hogy a GDP számítás változása 2 % körülivel kevesebb eredményt hoz mint a 2010-es számítási mód.

ÖCSKÖS nem tartozom a HÚGYGYÚAK közé ,nem védem a hülyeséget mindegy melyik kormány követte el,javaslom tájékozódj mielőtt birálsz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.10.25 17:44

@tegnaputan: Nem találsz olyan beírásom ahol helyesnek találtam a 2002 utáni felelőtlen pénzszórást amit a Meggyesi kormány csinált, de attól még én nem tartozom a HUGYAGYÚAK táborában aki nem tud különbséget tenni. FIGYEL:::::
A 2002 utáni 12 000 milliárd ft jelentős részét kiosztották a népnek,Meggyesi a 100 napos program keretében megemelte a több mint 860 000 állami alkalmazott bérét amit az előző kormány a nyomor színtjére levitt,azt nem tartom reálisnak hogy az állami alkalmazottak 2003 januári nettó bére 18,5 % al magasabb lett mint a versenyszféra bére.
Helytelenítettem mindíg ,hogy felelőtlen magasan állapították meg a 2002-utáni nyugdíjakat a BAROM Korózs Lajos és egoista bandája kialakították a világ legigazságtalanabb -legaránytalanabb nyugdíj rendszerét és arra fizették a HÜLYÉK a 13-ik havi nyugdíjat amit Bajnai helyesen azonnal megszüntetett, mert a nyugdíj kasszát évi 525 milliárd ft KÜLFÖLDI HITELLEL kellett kiegészíteni ami tartalmazta a MANYUP járulék kiesést is.
Teljesn hülyének nézem azokat akik nem tudnak különbséget tenni a 2002-2010 közötti felelőtlen osztogatás és a 2010 -utáni BÜNÖS tevékenység között .
Az nem lehet épeszű ember aki azz egykulcsos adóval egyetért ami a bruttó 280 000ft és az azalatt keresők nettóját csökkentette és okozott vele évi több mint 500 milliárd ft költségvetési hiányt amit KÜLFÖLDI HITELLEL kellett pótolni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html