Ismét villantott a cseh géniusz

Egy kis cseh vállat videójátékok fejlesztőjéből katonai szimulációs programok gyártójává vált, számos ország katonaságának nagy megelégedésére.
Barabás Júlia, 2020. június 29. hétfő, 08:46
Fotó: Getty Images

Bohemia Interactive Simulations ma már multinacionális vállalat, ám mint a neve is jelzi, cseh gyökerekkel rendelkezik - derül ki a Radio Praha cikkéből. A vállalkozást Bohemia Interactive Studio néven  2001-ben alapította Mark és Ondrej Spanelov azzal a céllal, hogy háborús videójátékokat fejlesszenek. Fő terméküket Operation Flashpoint névre keresztelték.

Ezzel akkora sikert értek el, hogy felkeltették a katonai szakértők és vezetők érdeklődését. Az utóbbiak azzal keresték meg a  testvérpárt, hogy képesek lennének-e élethű harci helyzeteket szimuláló programot fejleszteni, amit kiképzési és gyakorlási célból használhatnának. A válasz igen volt, a cseh cégalapítók kiegészültek  Peter Morrison ausztrál és Mark Dzulko német katonatiszttel és nekiláttak a fejlesztésnek.

Az eredmény nem marad el, aminek köszönhetően Riverside befektetési cég 2013-ban több milliárd koronát fektetett a vállalatba. Ma már 300 alkalmazottjuk van, éves árbevételük 30-60 millió dollár az üzemi nyereség negyedmillió korona (több mint hárommilliárd forint). Vevőik között található az ausztrál, a brit, a cseh és a japán hadsereg is tucatnyi más megrendelő mellett.

A cég sokoldalúságát bizonyítja, hogy nem csupán harctéri szimulációkat kínál, hanem a kiképzésen vagy hadgyakorlaton részt vevők beülhetnek egy repülőgép pilótafülkéjébe vagy egy harckosi küzdőterébe is. Ennek alapján a vállalatnál úgy vélik, hogy képesek lennének új, igazán élethű élményt nyújtó videójátékok gyártására is, de egyelőre olyan sok a megrendelésük a szimulációkra, hogy erre nem jut energiájuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK