Az amerikai külügyminisztérium felszólította szombaton Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével, az ellene irányuló "katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással". Ennek előzménye, hogy aznap a kínai légierő 12 harci gépe berepült Tajvan légvédelmi övezetébe a Dél-kínai-tenger fölött - írja az MTI nyomán a Magyar Narancs.

Vasárnap megismétlődtek a berepülések, a tajpeji védelmi minisztérium által közzétett légi forgalmi térképek tanúsága szerint további 15 repülőgép - közöttük 12 vadászgép - repült be a tajvani légvédelmi övezetbe.

Az állandó fenyegetés helyett Kínának párbeszédre kellene törekednie a demokratikusan megválasztott tajvani kormánnyal. Kína viselkedése Tajvannal és más szomszédos országokkal szemben aggasztó - szögezte le az amerikai külügyiminisztérium, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is "sziklaszilárdan" elkötelezett Tajvan védelme mellett.

Kína, amely saját területének tekinti a szigetet, az elmúlt hónapokban rendszeresen megsértette annak légterét, de ezeket a berepüléseket eddig egy vagy két felderítő repülőgéppel hajtotta végre. Igen szokatlan, hogy a nagyhatalom ilyen komoly légierőt vonultasson föl, mint most hét végén.

Tajvani közlés szerint a légtérsértő műveletben J-16-os vadászgépek és H6-K jelű, nagy hatótávolságú támadó repülőgépek vett részt. Ez utóbbiak nukleáris robbanófejjel felszerelt, kétezer kilométer hatósugarú manőverező robotrepülőgépeket visznek magukkal.