Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ellentmondásos előrejelzések érkeznek az olajpiacról, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel tovább szelídülhetnek a benzinárak, ám az is előfordulhat, hogy egyszer csak durva meglepetés fogadja a benzinkutakhoz begördülő autósokat. A napokban folytatódott a fekete arany árának mérséklődése: a londoni a Brenttel hordónként 61 dollár alatt is kereskedtek, miközben az észak-amerikai WTI-ért valamivel több, mint 53 dollárt kellett adni. A határidős jegyzések 20 százalékkal maradtak el áprilisban elért csúcsuktól. Eközben a szén és a földgáz ára is csökkent - írta a CNBC.

A magyarázat egyértelmű: az energiapiaci kereskedőket egyre jobban aggasztja, hogy az USA és Kína kereskedelmi háborúja miatt lassulhat a világgazdaság növekedése. Ez értelemszerűen az olajkereslet csökkenéséhez vezetne. A továbbá áresésnek az állja útját, hogy úgy tűnik, az OPEC és Oroszország várhatóan meghosszabbítja az olajkitermelésüket korlátozó megállapodást - a döntés június végén-július elején várható. Khalid Al-Falih szaúd-arábiai energiaügyi miniszter a hét elején arról beszélt, hogy az olajtermelő országok egyre inkább hajlanak arra, hogy folytassák a "piaci stabilitást fenntartó" beavatkozásukat.

Nem fog nőni

A lassuló gazdasági tevékenység azzal fenyeget, hogy nem fog teljesülni az alapvető várakozásunk, nevezetesen az, hogy a erőteljes ciklikus keresletnövekedés jön az olajpiacon - írták elemzői értékelésükben a Bank of America Merrill Lync szakértői. Erősödő kereskedelmi feszültségeket és a feldolgozóipar világszintű hanyatlását látja a világgazdaság horizontján a Morgan Stanley, amelynek elemzői szerint ez növeli a növekedés lassulásának kockázatát.

Ellensúlyozhatja az OPEC erőfeszítéseit az árak stabilizálására az USA olajkitermelésének bővülése. Ennek eredményeként már most is az Egyesült Államok a világ legnagyobb olajtermelője: az észak-amerikai cégek májusban 12,3 millió hordó fekete aranyat hoztak felszínre, miközben Oroszország 11,11 milliót, Szaúd-Arábia pedig 9,65 milliót. Az amerikai kitermelés bővülése ráadásul exportban is testet ölt: a Louisiana Offshore Oil Port kikötőben május vége és június eleje között hat szuper tankhajó feltöltését tervezik, ami rekord lenne ennyi idő alatt.

Nőni fog

Másként látják a közeljövőt a Citigroup elemzői - derül ki a Bloomberg cikkéből. Ők ragaszkodnak ahhoz az előrejelzésükhöz, miszerint a Brent a következő három hónapban 78 dollárig drágulhat - ez 28 százalékos plusz lenne a jelenlegi szinthez képest. Érvelésük szerint a kínálattal kapcsolatos kockázatok - elsősorban az amerikai-iráni viszonyból fakadó veszélyek -, illetve a Föld északi féltekéjén a nyáron megugró kereslet miatt feszült lesz a kínálat és a kereslet viszonya, ami felfelé hajtja majd a fekete arany árát. A Citibank elemzői úgy látják, hiába nőttek a kereskedelmi ellentétek a világon, ami rontja a gazdasági kilátásokat, ezt felülírják az olajpiac belső fejleményei.

Szaúd-Arábiában még nem felejtették el, hogy az USA Irán elleni szankcióinak életbe lépésére - s ezzel az iráni export eltűnésére számítva - 2018 második felében növelték az olajkitermelést, ám ez elmaradt, így a pluszkínálat lenyomta az olajárat. Valószíntűtlen, hogy a nyáron gyorsan felfuttatnák saját kivitelüket - vélik a Citi szakértői. Eközben a világ olajfinomítóinak a harmadik negyedévben az év második három hónapjához képest napi négymillió hordóval kellene növelniük üzemanyag-kibocsátásukat, hogy lépést tarthassanak a nyáron megugró fogyasztói kereslettel.