Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az újság szerint a férfi, aki az Iszlám Állam (IÁ) tagjaként harcolt Szíriában, családjával először a közép-törökországi Konya városába ment. A Sabah című legfőbb kormánypárti lapnak az is tudomására jutott, hogy a terrorista 15 nappal ezelőtt érkezett Isztambulba.

A Habertürk információi alapján a támadó a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik. A merénylettel kapcsolatban a hatóságok eddig őrizetbe vették az elkövető 12 isztambuli ismerősét, valamint a feleségét, akit Konyában állítottak elő.

A tettes szalaggal kötötte össze a gépkarabélyába illesztendő tölténytárakat, hogy a cseréknél kevesebb időt veszítsen. A lövedékek belsejében olyan acélmagok voltak, amelyeket általában páncélfelületek ellen használnak - írta az újság. Egy szemtanú szerint háromszor is azt kiáltotta, hogy Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!).

A lap szerint Törökország mozgatható tömbökből álló betonfalat épít a szíriai határ teljes, 911 kilométer hosszú szakaszán, amelyből már csak 28 kilométer hiányzik.

A Sabah cikke szerint a merénylő három darabot is felrobbantott abból a Flashbang nevű amerikai villanógránátból, amelyet az Egyesült Államok különleges erői is alkalmaznak. A Flashbang háborúban az ellenség látó- és hallóképességének ideiglenes korlátozására szolgál, emberi élet kioltására nem alkalmas.

A Reina szórakozóhelyen végrehajtott merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek, az áldozatok között sok a külföldi. A tömeggyilkosság elkövetését az IÁ magára vállalta.

Hétfő éjszaka és kedd hajnalban a török rendőrség helikopteres és páncélautós támogatással mintegy tucat helyszínen tartott rajtaütést az Isztambul európai oldalán fekvő Zeytinburnu és Basaksehir városrészekben, de a tettes nem került kézre, továbbra is szökésben van.

A török hírtelevíziók kedden beszámoltak egy 45 másodperces videóról, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren. Egyelőre nem tisztázott, hogy a felvétel a támadás előtt vagy után készült.