IT-forradalom készül Európában

A franciák megépítik Európa leggyorsabb szuperszámítógépét, az uniós országok kutatói pedig meglévő gépeik teljesítményét sokszoroznák azok összekapcsolásával - brüsszeli támogatással.
NAPI, 2010. szeptember 21. kedd, 13:01
Fotó:

Az Európai Bizottság (EB) 25 millió euróval támogatja azt az informatikai projektet, amely az európai elosztott számítóhálózati infrastruktúra (EGI - European Grid Infrastructure) alapjait képezi. Mintegy 300 kutatóközpont közel 200 ezer számítógépét kapcsolják össze a következő négy év során, hogy azok kihasználatlan feldolgozókapacitásait megoszthassák egymás között - közölte a digitális fejlesztéséért felelős EU-biztos.

Neelie Kroes szerint az EGI amellett, hogy energiát és költségeket takarít meg erősíti Európa pozícióját a kutatásban. Az EB támogatása mellett a nemzeti számítóhálózati kezdeményezésekből jön majd össze az EGI megépítéséhez szükséges összesen 73 millió euró.

AZ EGI egymástól távol lévő, akár különböző operációs rendszereken futó számítógépek processzor-kapacitásának egyesítésével kíván nagyobb számítókapacitást elérni, miközben a franciák azon dolgoznak, hogy egy géppel érjenek el hasonló eredményt. A francia oktatási miniszter bejelentése szerint a Bull informatikai csoport a 49 százalékban állami tulajdonban lévő Genci szervezettel karöltve már fejleszti Európa várhatóan leggyorsabb szuperszámítógépét.

Az új gép várhatóan 2011-re lesz kész, teljesítménye pedig 2,2 petaflop lesz, azaz másodpercenként 2200 billió lebegőpontos művelet elvégzésére képes - írta az MTI. A flop elnevezés az angol floating point operations per second, vagyis a másodpercenkénti lebegőpontos műveletek számát jelenti, a peta előtag a 10 a tizenötödiken hatványt jelöli.

HOZZÁSZÓLÁSOK