Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem született megállapodás az európai stabilitási eszköz (EFSF) tőkéjének megemeléséről - jelentette a Reuters két vezető európai uniós tisztviselőre hivatkozva. A brit Guardian napilap tegnap azt jelentette, hogy Franciaország és Németország megegyezett az biztonsági alap 440 milliárd eurós tőkéjének ötszörösére növeléséről, ami azt jelentené, hogy több mint 2000 milliárd euró állna rendelkezésére bajba jutott országok és bankok kisegítésére.

Naivitás azt feltételezni, hogy valakik leülnek, kiszámolják, hogy nagyjából 2000 milliárd euró jól hangzana, és döntenek a tőkeemelésről. A dolog messze nem ilyen egyszerű - szögezte le a hírügynökség egyik forrása.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél

Az eurózóna tagállamainak vezetői külön is tanácskoznak a Görögországban kialakult helyzetről a hét végi európai uniós csúcsértekezleten. A várakozások szerint valamilyen megállapodást kötnek majd az EFSF megerősítéséről. Az intézkedések egyike lehet, hogy az alap garantálja, hogy visszafizeti az újonnan kibocsátott eurózónás kötvényeken keletkező veszteség egy részét.

Az uniós tisztviselők elismerték a Reutersnek, hogy a megegyezés része lehet az EFSF tőkéjének 3-5-szörös emelése. Ugyanakkor a végső összeg minden bizonnyal nem haladja majd meg az 1,5 ezer milliárd eurót. Elemzők szerint az EFSF-nek legalább 2000 ezer milliárd euróra lenne szüksége, hogy megállíthass az adósságválság tovoterjedését az eurózónában.