Végülis 36 nem és 19 tartózkodással ment át az elutasítás, vagyis senki sem szavazta meg az uniós mentőövet: a kormánypárti képviselők tartózkodtak, míg mindenki más a mentőcsomag ellen szavazott - derül ki a Guardian tudósításából.  A döntés hírére az euró háromhavi mélypontjára, 1,2874 dollárra esett és bár a Guardian által idézett devizapiaci üzletkötő biztosra vélte, hogy lesz új egyezség, az eurózóna válságával kapcsolatos aggodalmak valószínűleg nyomás alatt tartják majd a közös európai devizát a dollárral szemben. A magyar idő szerint fél nyolc körül megjelent hírre az amerikai tőzsdék kicsit visszább hoztak a veszteségükből, de továbbra is a negatív zónában mozogtak az indexek. A parlament előtt tüntetők ovációval fogadták a döntést a helyi tudósítók szerint.

A leszavazott terv szerint a 20 ezer euró alatti betéteket megkímélték volna, a 20 és 100 ezer közöttieket 6,75 százalékos egyszeri adóval terhelték volna, míg az e felettieket tízszázalékos kulccsal kurtították volna meg. A kormány elvetette az európai pénzügyminiszterek (eurócsoport) alternatív elképzelését, amely csak a 100 ezer euró feletti betéteket vágta volna meg 15,6 százalékkal, mivel úgy gondolták, hogy ennek hatására az orosz befektetők az utolsó centig kivonnák tőkéjüket az országból.

A nicosiai jegybank elnöke arra figyelmeztetett, hogy ha el is fogadnák a kormány javaslatát, akkor sem teljesítenék az EU 5,8 milliárd eurós betétlefaragási elvárását, mert a kis megtakarítások megkímélése csökkentené ezt az összeget. A bank várakozása szerint egyébként a betétek tíz százaléka távozhat azonnal a pénzintézetekből, amint újra megnyitják kapuikat. A bankpánik elkerülését szolgáló kényszerszünetet szerdáig meghosszabbították, de a pénzjegykiadó automatákat feltöltötték, hogy az embereknek legyen pénzügy vásárolni. A szavazás utáni tudósítások szerint azonban már szárnyra kaptak olyan pletykák is, hogy keddig meghosszabbítják a bankok zárvatartását. Hétfőn egyébként újra banki szünnap lenne Cipruson.

Nyet

A helyzetet bonyolította Anton Siluanov orosz pénzügyminiszter kijelentése, miszerint a betétek megcsonkítása miatt Moszkva visszaléphet attól az ajánlatától, hogy meghosszabbítja a két éve nyújtott 2,5 milliárd eurós államközi hitel futamidejét és csökkenti a kölcsön kamatát. Anasztasziadesz telefonon beszélt Vlagyimir Putyin elnökkel és Michalisz Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter szerdán az orosz fővárosban tárgyal. A ciprusi államfő Angela Merkel kancellárral forró drótot létesített.

A kormánynak 29 szavazatra lett volna szüksége a törvényjavaslat elfogadtatásához az 56 tagú parlamentben. Az államfőt támogató Demokratikus Gyűlés 20 képviselője azonban jelezte, hogy tartózkodni fog, a koalíciós partner, a Demokrata Párt nyolc honatyája pedig az ellenzékkel együtt elutasította a betétcsökkentést. Fotisz Fotiu hadügyminiszter azt mondta, hogy van egy titkos tartalék tervük arra az esetre, ha a betétcsökkentés nem menne át.

Nesze neked betétbiztosítás

Az Európai Bizottság (EB) álláspontja szerint az európai betétbiztosítás - amely százezer euróig garantálja a bankbetétek visszafizetését - arra szolgál, hogy bankcsődök esetén kifizessék a betétesek pénzét. Nem vonatkozik arra az esetre, ha egy kormány a parlament döntése alapján adóval terheli meg a banki megtakarításokat. Ciprus esetén az utóbbiról van szó - jelentette ki Simon O'Connor az EB szóvivője.

Az este érkezett híreket színesítette a pénzügyminiszter elmondásáról szóló pletyka. Az államfő állítólag elutasította kulcsembere felmentését a vészhelyzetben. A képviselők egyébként a legutolsó helyszíni tudósítások szerint Németországot és az EU-ECB-IMF trojkát hibáztatták az elfogadhatatlan betétlefaragási követelésért. A kormánykoalíció kisebbik pártjának vezetője felszólalásában egyértelműen az elutasítás mellett foglalt állást.