Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A bejelentés szerint a Fed 600 milliárd dolláros eszközvásárlási program beindításáról döntött novemberi nyíltpiaci tanácsülésén - a piacok jó ideje vártak a bejelentésre, amelynek nyomán a korábban a negatív tartományban oldalazó, 0,3-0,4 százalékos veszteséget jelző New York-i tőzsdemutatók hirtelen kilőttek, s percek alatt ledolgozták korábbi hátrányukat. A nap elején még az euróval szemben erősödő dollár 1,410 közelébe gyengült, majd innen korrigált a keddi zárószintekre.

A FOMC a 2008-2009-es válság során a gazdaságélénkítés szándékával már bevetette az eszközvásárlás fegyverét - mivel a kamatot nemigen csökkenthették tovább -, az első ilyen program során összesen 1725 milliárd dollárral növelték a Fed mérlegfőösszegét hosszú lejáratú papírok vásárlásával. Ez az irdatlan pénzmennyiség sem volt elég azonban ahhoz, hogy kellően felpörögjenek a beruházások, illetve a fogyasztás: idén az első negyedévben ugyan 3,7 százalékkal bővült a gazdaság, de ebben a bázishatás is benne volt, a következő két negyedév már csak 1,7, illetve kétszázalékos annualizált GDP-növekedést hozott. Ezek a ráták alacsonyabbak a korábbi recessziós időszakok után tapasztaltaknál - figyelmeztetett a BBC elemzése -, így bár a W alakú, vagyis dupla recesszió veszélyéről mostanában már kevesebb szó esik, a L-re hasonlítókzattól még sokan tartanak.

A pangás elhúzódása azzal a veszéllyel is jár, hogy egyhamar nem csökken érdemben a 9,6 százalék körüli szinten beragadt munkanélküliségi ráta - a Fed döntéshozóinak ezzel kapcsolatos aggályait kissé csillapíthatta a szerdán publikált ADP-adat, amely szerint októberben 43 ezerrel nőtt a magánszektorban foglalkoztatottak száma (a Bloomberg elemzői konszenzusa 20 ezer volt). Egy havi adat persze még kevés volt ahhoz, hogy lemondjanak az újabb élénkítésről, mint az ülés után kiadott közlemény fogalmaz, az USA munkaerőpiaci helyzete korlátozza a növekedési kilátásokat.

A Fed szerint a fellendülés üteme továbbra sem kielégítő, a munkanélküliség pedig még mindig kiemelkedően magas. A lakosság növekvő költési kedvének komoly gátat szab egyrészt az állástalanság, másrészt a bérek szerény növekedése, de a még mindig nehezek elérhető hitelek is. A versenyszférában sem fedezett fel kedvezőbb folyamatokat a Fed, amelynek beszámolója az eszköz- és informatikai fejlesztések korábbinál alacsonyabb intenzitású folytatásáról szól, egyúttal megjegyzi, hogy a foglalkoztatási kedv még mindig nem nőtt. A lakáspiac helyzete is kiábrándító - a kereskedelmi ingatlanpiac gyenge, a lakossági továbbra is nyomott a Fed szerint.