Az olaj ára kedden is folytatta a hegymenetet, amelyet a múlt hét végén kezdett, miután újabb multik jelentették be, hogy az alacsony árak miatt visszafogják a jövendő kitermelést megalapozó beruházásaikat. Ezzel tovább gyarapodtak azok a körülmények, amelyek a drágulás mellett szólnak - az elmúlt év második felében csak olyan hírek érkeztek, amelyek a fekete arany árának esését segítették.

Az észak-amerikai szabvány, a WTI több mint 1,5 dollárral, hordónként 51 dollár fölé drágult, a londoni Brent 55 dollár/hordó felett nyitott, majd egészen 56,68-ig ment fel az ára - derül ki a CNBC összefoglalójából. Mindkét nyersolajfajta három százalékkal drágult a délelőtti kereskedésben és összesen 16 százalékos pluszt szedett össze péntek óta. A WTI az emelkedő tendenciának köszönhetően majdnem visszanyerte 2015-ben elszenvedett veszteségét.

Elhullanak a gyengék

A keddi izmosodást segítette Bob Dudley, a BP vezérigazgatójának meglehetősen szemléletes megjegyzése. Az Egyesült Államokban úgy hullanak el az olajpala-kitermelő kutak, mint a legyek. Hozzátette ugyan ehhez, hogy időbe telik, mire ennek hatása meglátszik majd az olajkínálat csökkenésén, ám az árupiaci befektetők inkább a megjegyzés első felére figyeltek. Az olajpalaipar jelentős része képes nyereségesen termelni még 30 dollár/hordós olajár esetén is - fogalmazott a csúcsmenedzser, ám azok, amelyek nem ilyen hatékonyak, bajba kerültek.

Az olaj részben a túlkínálat, részben a gyenge kereslet, részben az erős dollár, részben a felpörgő észak-amerikai kitermelés miatt veszítette el értéke 60 százalékát június közepe óta - emlékeztet az International Energy Agency adatait idézve a CNBC. Az OPEC vonakodása kitermelése visszafogásától szintén jelentős tényezője az áresésnek. Mostanra azonban vegyesebb kép alakult ki: vannak a drágulást és az olcsóbbá válást okozó körülmények is.

Vágnak

Gyengíti az olaj árát a Morgan Stanley friss felmérése, amely szerint a kínai kereslet halvány marad, miközben a CNOOC olaj- és gázmulti növeli offshore kitermelését Kína partjainál. A drágulásnak ad viszonyt hátszelet, hogy az ágazat nagy cégei egymás után jelentik be beruházásaik visszafogását. A CNOOC 35 százalékkal csökkenti ilyen kiadásait, a BP idén csak 20 milliárd dollárt költ erre, szemben a tavalyi 22,9 milliárddal, az orosz Gazprom gázmonopólium közel nyolcmilliárd dollárral vágja meg fejlesztési büdzséjét.

Ezek a hírek csak ráerősítettek az amerikai finomítókban kezdődött sztrájkok hatására és arra a jelentésre, amely szerint január végén 90 olajkútnál állították le a fúrást. Abszolút összehasonlításban ez volt a legnagyobb csökkentés egy héten belül 1987 óta - emlékeztetett Mark Lewis, a Kepler Cheuvreux brókercég vezető elemzője. Mások felhívják a figyelmet arra, hogy először mindig a leggyengébbek "esnek el", azaz azok a kutak hullanak ki a piacról, amelyek a legkisebb hozammal termelnek. Sokan részben ezért tartják átmenetinek a mostani olajár-emelkedést.