A görög tőzsde ASE indexe 11 százalékos mínuszban van, a bankok részvényei 15 százalékot veszítettek értékükből, a 10 éves görög állapkötvények hozama pedig 9 százalék fölé ugrott - ezzel párhuzamosan a német és osztrák 10 éves hozamok rekordalacsony szintre kerültek -, miután biztosra vehető, hogy még a télen előrehozott választások lesznek Görögországban. Az athéni parlament ma délben szavazott harmadszor az új államfő személyéről, amit a tőzsdei befektetők kockázati tényezőként vesznek figyelembe. Az Antonisz Szarasz (képünkön) vezette kormány jelöltje, Szatvrosz Dimasz nem kapott 180 szavazatot a 300 fős országgyűlésben, ezért az alkotmány értelmében fel kell oszlatni a parlamentet, amit már idén megtesznek és január 25-én előrehozott választások lesznek.

Korábban euró 0,2 százalékkal, 1,2188 dollár/euróra erősödött a karácsony előtt elért kétéves mélypontjához képest a hét első napján, a jen előbb gyengült, majd magához tért, miután a tokiói tőzsde rosszul fogadta a hírt, miszerint három Ebolával fertőzött beteget találtak a japán fővárosban - jelentette a Bloomberg. Az ausztrál és az új-zélandi dollár erősödött arra a hírre, hogy Kínában - a két ország legnagyobb exportpiacán - a kormány igyekszik felpörgetni a hitelezést.

Fekete év

A görög tőzsde fekete évet zár 2014-ben - csak az olajárzuhanás, illetve az uniós és amerikai szankciók következményeit elszenvedő orosz börzénél teljesített jobban. Az athéni tőzsdén forgalmazott alapok zuhanására számító üzletkötések 2012 májusa - az adósságválság közepe - óta nem látott szintre ugrottak decemberben. Az ASE index 27 százalékkal zuhant idén, miközben napon belüli ingadozásai decemberben két és fél éve nem látott kilengéseket mutattak.

A bizonytalanság forrása, hogy az esetleges előrehozott választások várható győztese a baloldali radikális Sziriza párt, az ellenzék vezető ereje, amely el akarja érni a GDP 170 százaléka fölé emelkedett görög adósságok egy részének leírását. A hitelek túlnyomó részét az eurózóna többi állama, azaz adófizetői nyújtják a görögöknek, így elengedésüket velük kellene lenyeletni kormányaiknak. Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője az év közepe óta vezeti a népszerűségi listákat, a legutóbbi, december 21-ei közvélemény-kutatás szerint is ő áll az élen.

Ketyeg vagy nem ketyeg?

Ha nem sikerül megválasztatni államfőnek a kormány jelöltjét, Sztavrosz Dimasz, akkor is kicsi az európai tőzsdék leolvadásának veszélye - állította a szavazás előtt Raimund Saxinger, a Frankfurt-Trust Investment GmbH alapkezelő menedzsere. Az eurózóna többi déli periféria országának gazdasága ugyanis fellendülőben van - véli az elemző, aki szerint akkor sem fenyeget az európai összeomlás veszélye, ha a Sziriza alakít kormány Görögországban, és következetesen végigmegy azon az úton, amin elindult, azaz szakít az országot finanszrírozó EU-IMF párossal.

Mások nem ilyen nyugodtak. A piacok nem eléggé idegesek a görög gazdasági és politikai bizonytalanság miatt - véli Michael Block, a New York-i Rhino Trading Partners LLC tőketársaság stratégája. A befektetők nem törődnek azzal a lehetőséggel, hogy a választások következtében a görögök akár kikerülhetnek az eurózónából.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!