A BP vezette nemzetközi konzorcium, amely a Shah Deniz 2 azeri gázmezőt üzemelteti, hamarosan aláírja a megállapodást a Nabucco páneurópai gázvezeték-projekt részvényei 50 százalékának megvásárlásáról - közölte Mihail Andonov, a projektben részt vevő bolgár energia holding vezérigazgatója. A hírt elsőként a Novinite bolgár hírügynökség hozta nyilvánosságra.

A szakmai Upstreamonline beszámolt róla, hogy Andonov újságíróknak azt is elárulta: csaknem naponta tárgyalnak az üzletről, és a Nabuccóban részt vevő partnerek bíznak benne, hogy január 10-iei találkozójukon megköthetik a megállapodást az ellenőrzési jogot nem adó pakettről. A hírportál értesülése szerint az azeri konzorcium közölte, hogy a Nabucco gázellátását biztosító szerződés megkötésének feltétele egy jelentősebb pakett átadása.

Az azeri gáz létfontosságú az európai projekt sikeréhez, az erről kötött megállapodás hiánya ugyanis megkérdőjelezi az egész Nabucco-terv létjogosultságát, amelynek gazdaságosságával kapcsolatban amúgy is komoly kétségek merültek fel.

Forráshiány, halasztás, kiszállás

Az azeri tárgyalások híre előtt nem sokkal derült ki, hogy a Nabucco West gázvezeték építésének megkezdése, amely már két éve halasztódik, legkevesebb további hat hónapot késik - közölte Deljan Dobrev bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter a Trud című napilapban ma megjelent interjújában. Mint mondta, Bulgária készen áll a projekt realizálására, de egyelőre nincs gáz, amivel megtölthetnék a vezetéket. Az azerbajdzsáni Shah Deniz gázmező második szakaszának késése miatt, amelyből a tervek szerint biztosítanák a közös európai vállalkozás, a Nabucco ellátásának meghatározó részét, június előtt még csak döntés sem várható az ügyben. Szófia azonban nem fog tétlenül várni: januárban megkezdik a görög gázvezeték-rendszerhez való csatlakozás kiépítését. Ez is a Nabucco rendszerének részét képezi, és élvezi az Európai Bizottság anyagi támogatását, viszont a törökök, akiknek a területén áthaladna, még nem hagyták jóvá. Emellett a bolgárok megállapodtak a szerb gázhálózatba való bekapcsolódásban is.

A Nabucco West projektet a Nabucco Consortium idén májusban mutatta be, mint az eredeti terv egyszerűsített változatát, amelynek azonban változatlanul az a célja, hogy egy 1300 kilométeres vezetéken a Kaszpi-tengeri földgázt az ausztriai Baumgartenig juttassa el - emlékeztetett a Novinite szófiai hírügynökség.

Az RWE német energetikai konszern ugyancsak e hónapban jelentette be, hogy hamarosan kiszállhat a Nabucco konzorciumból - írta a Fokus magazin ágazati körökből származó értesülésekre hivatkozva. A lehetséges vevő az RWE-nek a konzorciumban lévő 16,67 százalékos részesedésére az osztrák OMV, a lap értesülése szerint az ügylet még idén létrejöhet. Korábbi nyilatkozatok szerint a német részvétel azért vált kérdésessé, mert a beruházás becsült költségei csaknem megduplázódtak, és bizonytalanok a beszerzési források is.

A vezetékbe földgázt tápláló, az azerbajdzsáni Shah Deniz II gázmezőt üzemeltető konzorcium júniusban a Nabucco West gázvezetéket választotta a kitermelt földgáz európai szállítására. A gázvezeték a bolgár-török határtól bolgár, román, magyar és osztrák területen keresztül a Bécs melletti Baumgartenbe és azon túl szállítana gázt a Kaszpi-tengeri térségből.

A bécsi székhelyű Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) 2004 júniusában alakult meg, tagjai az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz Holding, a török Botas és a német RWE.

Előz a Gazprom

Közben a Gazprom vezette Déli Áramlat projekt keretében december 7-én megkezdődtek a fizikai munkálatok a dél-oroszországi, a Fekete-tenger partján fekvő Anapa közelében. A vezeték innen, Anapától indul, és Ukrajna kikerülésével a Fekete-tenger alatt, Bulgárián és Szerbián át Magyarországra, Szlovéniába és Olaszországba szállít gázt. Magyarország tehát mindkét vezeték építésében érintett, ám a két projekt elmúlt évekbeli fejleményeitől nem függetlenül a hazai energiapolitika preferenciái többször módosultak. A kormánypárt álláspontja eleinte a Nabucco mellett és a Déli Áramlat ellenében fogalmazódott meg, később azonban fokozatosan fordulat állt be a két projekt hazai megítélésében - noha hivatalosan továbbra is mindkét tervet támogatja az ország.