Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtöki ülésén nem változtatott sem a 0,0-0,25 százalékos alapkamat-sávon, sem az euróval szembeni 1,20-as svájcifrank árfolyamlimiten az SNB.

A kamatdöntéshez kiadott közlemény ezúttal is leszögezi, hogy a frank továbbra is erős, a deviza felértékelődése az árstabilitást fenyegetné és komoly következményekkel járna Svájc gazdaságára. A minimumárfolyam fontos eszköz ahhoz, hogy el lehessen kerülni a monetáris kondíciók nemkívánatos szűkítését. Az SNB ezért a legnagyobb határozottsággal kikényszeríti az árfolyamlimitet és - amennyiben szükséges - kész arra, hogy korlátlan mennyiségben vásároljon devizát, továbbá készen áll arra, hogy bármikor további intézkedéseket tegyen.

Az SNB ugyanakkor módosított inflációs előrejelzésén, részben a 2012 negyedik negyedévi vártnál alacsonyabb pénzromlási ütemre, részben az eurózóna visszafogott gazdasági kilátásaira hivatkozva. A nulla százalékos alapkamat fennmaradását és a frank gyengülését feltételezve az idén 0,2 százalékkal csökkenhet a fogyasztói árszínvonal, 2014-ben 0,2, 2015-ben pedig 0,7 százalékkal emelkedhet. A GDP az idén 1-1,5 százalékkal emelkedhet az SNB szerint.