A piacok által annyira várt amerikai kormányzati leállás miatt elhalasztott foglalkoztatási adatok végre megjelentek. A munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett a korábbi 7,3 százalékról 7,2 százalékra mérséklődött, míg az agrárszektoron kívül 148 ezer új munkahely keletkezett. Utóbbi jelentősen elmarad a várttól, hiszen a piac arra számított, hogy az augusztusi 193 ezres szám szeptemberben 180 ezerre csökken.

Az augusztusi adatot ugyanakkor az amerikai kormány a korábbi 169 ezerről 193 ezerre módosította, de a júliusit 104 ezerről 89 ezerre rontotta.

A mostani adat a munkaerőpiac helyzetéről nem feltétlenül ad világos képet, miután a kormányzati leállás ronthatott a fogyasztói bizalmon és a vállalatok körében is kivárhatnak az munkaerőfelvételekkel.

A legtöbb állás szak- és üzleti szolgáltatási, az építőipari, kiskereskedelmi és közlekedési szektorban volt az amerikai munkaügyi minisztérium adatai alapján. A kormányzati foglalkoztatottak száma is emelkedett. Ezzel szemben az éttermek, pénzügyi szolgáltatók csökkentették az alkalmazottaik számát.