A szenátusi előválasztást azért kellett megtartani, mert az előző szenátort, Jeff Sessionst igazságügyi miniszterré nevezték ki, és az amerikai törvények értelmében ebben az esetben nem a párt jelöli ki a megüresedett szenátori posztért versenybe induló politikust, hanem előválasztást tartanak. Roy Moore decemberben majd a demokraták jelöltjével, Doug Jones volt ügyésszel méri össze erejét.

Moore nagy arányú győzelmet aratott: 57:43 százalékos arányban kerekedett felül vetélytársán, Luther Strange volt főállamügyészen, aki Jeff Sessions kinevezése óta átmenetileg ellátta a szenátori teendőket Washingtonban.

Az előválasztást különös figyelem övezte, mert sok elemző ezen mérte le Donald Trump erejét és befolyását, s azt, hogy vajon a washingtoni elit ellen fellépő választói réteg - amelynek jórészt a tavalyi győzelmét köszönhette az elnökválasztáson - mennyire támogatja az elnököt és jelöltjét. Az elnök ugyanis - a Republikánus Párt vezetőivel együtt - a washingtoni elit támogatottja, Luther Strange mellett tette le a voksát. Trump a múlt héten még Alabamába is elutazott, hogy támogatását kampánygyűlésen erősítse meg. Strange mellett kampányolt Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetője, és a párt több millió dollárt költött a politikus támogatására.

Az alabamai választás szembeállította Donald Trumppal két korábbi tanácsadóját is: Steven Bannon és Gorka Sebestyén ugyanis nem az elnök támogatottja, hanem Roy Moore mellett kampányolt, méghozzá intenzíven.

Donald Trump Twitter-üzenetben gratulált Roy Moore-nak, Moore pedig a győzelmi beszédében azt hangsúlyozta: nehogy valaki azt gondolja, hogy azért  mert az elnök a vetélytársát támogatta, ő nem Donald Trump híve.

Az első elemzések a Republikánus Párton belüli törésvonalakra hívják fel a figyelmet. Donald Trump a tavalyi elnökválasztáson állhatatosan a washingtoni elit ellen lépett fel, a mostani alabamai előválasztáson viszont éppen ennek az elitnek a jelöltje mellett állt ki.  Magyarázatát nem adta döntésének, egyes kommentárok szerint úgy vélhette, hogy Luther Strange nagyobb biztonsággal győzhet a decemberi választáson a demokrata párti jelölttel szemben, míg Roy Moore harciasabb retorikája eltántoríthat választókat.

Volt stratégiai tanácsadója, Steve Bannon, valamint Sarah Palin volt alaszkai kormányzó - aki a 2008-as elnökválasztáson John McCain elnökjelölt alelnökjelöltje volt - viszont azt hangoztatta, hogy "a washingtoni elit mocsárja" magába szippantotta Trumpot, ezért van szükség "az elnökség megmentésére".

Sarah Palin a múlt héten Roy Moore egyik kampánygyűlésén leszögezte: "a washingtoni mocsár megpróbálja ellopni az elnökséget". Steve Bannon egy másik kampányrendezvényen azzal érvelt: nem az elnök ellen lépnek fel, hanem arról van szó, hogy Trump hívei felismerték, az elnök támogatásához olyan jelöltre kell szavazniuk, aki fellép a washingtoni elittel, kivált a Republikánus Párt egyes vezetőivel szemben. A volt stratégiai főtanácsadó szerint egyes republikánus vezetők, mint például Mitch McConnell, kifejezetten akadályozzák Trump választási programjának megvalósítását.

Roy Moore mellett kampányolt a brit politikus, Nigel Farage, a Brexit egyik fő támogatója is. A múlt héten kifejezetten Moore támogatása miatt látogatott Alabamába, és Mobile városában az egyik választási nagygyűlésen pedig azt mondta: Moore megválasztása "megújítja Trump elnökségét".

A 70 éves Roy Moore korábban az alabamai legfelső bíróság elnöke volt, ám kétszer is lemondásra kényszerült. Először azért, mert nem volt hajlandó eltávolítani a bíróság épülete elől a tízparancsolat emlékművét, másodszor pedig azért, mert nem fogadta el és nem hajtotta végre a szövetségi legfelső bíróság döntését az azonos neműek házasságának engedélyezéséről.