A vasárnap megjelenő francia hetilap szerint az ügyben indult előzetes eljárást követően három lehetősége van az ügyészségnek: vagy ejti a vádakat és lezárja az ügyet, vagy eljárást indít az elnökjelölt ellen és átadja az ügyet a vizsgálóbíróknak, akik a későbbiekben döntenek a vádemelésről, vagy pedig az ügyészség egyből büntetőbíróság elé küldi Francois Fillont.

Az előzetes eljárást végző nyomozók által összeállított dosszié alapján az ügyészség a két utóbbi lehetőség közül fog a jövő héten választani - írta a lap alapján az MTI.

Még semmilyen döntés nem született és semmilyen menetrendet nem határoztunk meg" az ügyben - reagált vasárnap délután az ügyészség a sajtóértesülésre.

Az első esetben az eljárást "elég gyorsan" lefolytathatják a vizsgálóbírók, és beidézhetik a Fillon házaspárt, hogy ismertessék velük a vádemelés tényét. Amennyiben az ügyészség egyből a bíróságra utalja az ügyet, a pert tizenegy napon belül, azaz február utolsó vagy március első hetében meg kell rendezni, az ítéletre azonban feltehetően heteket kell várni. A JDD szerint nem valószínű, hogy az ítélet megszületik március 17. (az elnökjelöltséghez szükséges aláírások bemutatása és a jelentkezések végső dátuma) előtt. Az igazságszolgáltatás egyébként úgy is dönthet, hogy a pert az elnökválasztási kampány idejére felfüggeszti, és csak a választások után hoz döntést az ügyben.

A jobboldali elnökjelölt a francia hírtelevíziók által élőben közvetített és kétmillió néző által követett egyik sajtótájékoztatón "elnézést kért a hibáért", hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, "jogosnak" nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor "legálisnak és "átláthatónak" nevezte az állásokat. A francia sajtó azonban úgy véli, továbbra sincs nyoma annak, hogy a felvett közel egymillió euróért cserébe a családtagok ténylegesen dolgoztak volna Fillon mellett.

Az ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított előzetes eljárást közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával, külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben is házkutatást tartottak.

Pénteken kihallgatták Fillon két gyermekét is, akik a szenátusban voltak bejelentve 2005 és 2007 között apjuk asszisztenseként. Anyjával ellentétben Marie-nak volt parlamenti belépője, és rendszeresen megfordult a felsőházban.
Fillon a botrány miatt a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, és a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítik. A jelenlegi állás szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, és az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.