Ha továbbra is 90 dollár/hordó alatt marad a világpiaci olajár, akkor az orosz olajipar jó eséllyel megismételheti azt a halálos spirált, amely a szovjet időkben egyszer már a padlóra vitte - állítják a jó nevű moszkvai Renaissance Capital brókercég elemzői. A főként állami tulajdonban lévő olajcégek ebben az esetben egyszerűen átmehetnek önpusztító üzemmódba.

Az előbbi megállapítás kulcsa az, hogy Oroszországban állami tulajdonban van az olajipari vállalatok nagy többsége. Ez ugyanis más viselkedésre készteti őket, mint amit a magáncégek tennének a helyükben. Az állami vállalatoknak nem az a legfőbb célja, hogy a költségek leszorításával növeljék profitjukat, hanem az, hogy az olajértékesítésből származó árbevételük háromnegyedét betolják a központi költségvetésbe.

Tervgazdálkodás

Amikor az olajárak, és ezzel az exportból származó bevételek csökkennek - miközben az állami kiadások mérséklésének komoly korlátai vannak -, a kormány rákényszerül, hogy a kieső forrást az olajkitermelés felpörgetésével próbálja ellensúlyozni. Ez éppen ellenkező útra tereli az állami vállalatokat, mint amerre a magáncégek elindulnának. Azok ugyanis leggyengébb, legköltségesebben, azaz a legkisebb haszonnal termelő olajkútjaik leállításával reagálnak az olaj árának hanyatlására.

A kényszerhelyzetbe került kormány közvetlenül vagy közvetetten arra fogja sarkallni a cégeket, hogy helyezzék előtérbe a mennyiséget a minőséggel szemben - fejtegette a bne régiós hírportál tudósítása szerint Ildar Davlecsin a Renaissance elemzője. A kitermelést persze innovációval is lehetne bővíteni, ám Oroszország esetében ennek elenyésző az esélye.

A helyi cégek ugyanis leragadtak szovjet múltjukban: a tervgazdálkodásban gyökerező vállalati kultúrájuk szerves része, hogy fix éves terveket teljesítenek ahelyett, hogy új módszerekkel próbálkoznának a hatékonyság folyamatos javítása érdekében. Emellett az amerikai és európai exportkorlátozások megfosztják őket attól, hogy fejlett nyugati technológiákat vegyenek át.

Ismétlődhet a múlt

Ebből következően várhatóan idejétmúlt hazai módszereiket alkalmazva, gyenge orosz és kínai kútjaikra támaszkodva fogják megpróbálni felpörgetni az olajkitermelést, ami nem sok jót ígér. Nem kerülhetjük el - jegyzi meg a szakértő -, hogy emlékeztessünk arra, hova vezetett mindez hasonló körülmények között a múlt század nyolcvanas éveiben. Miközben a világpiaci olajár a korábbi hordónként 30-40 dollárról 1988-ra 15 dollárra esett, Moszkvának minden fillérre szüksége volt az afganisztáni háború finanszírozásához.

Az ellentmondás megoldása érdekében az orosz olajipari cégek túlhajszolták olajkitermelésüket - katasztrofális eredményekkel. Az eltúlzott vízbepumpálással tönkretették például a nyugat-szibériai Szamotlor olajmezőt, amelyet ezt megelőzően a világ tíz legjobb lelőhelye között tartottak számon. A Renaissance Capital elemzői úgy látják, igen nagy a kockázata, hogy a jelenlegi helyzetben megismétlődik ez a forgatókönyv.