Elfogadhatatlan, hogy a kijevi vezetés katonai erővel vessen véget a jelenlegi rendszer ellen tiltakozók akciójának Ukrajnában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Kormányának álláspontja szerint ez ellentétben áll az ukrán és a nemzetközi joggal is, miután mindkettő tiltja a demonstrációk erőszakos leverését - derül ki a Moscow Times tudósításából.

Moszkva ezért azt várja az ukrán vezetéstől, hogy állítsa le az akciót. A Szlavjanszk városában kialakult helyzettel kapcsolatban kíváncsian várják az EBESZ nemzetközi ellenőrzőcsoportjának jelentését. A délkelet-ukrajnai városban a hét végén legalább egy halálos áldozattal járó összecsapás volt a szeparatista csoportok és az ukrán biztonsági erők között. Az utóbbiak megpróbálták visszafoglalni az előbbiek ellenőrzése alatt álló középületeket.

Beköszönt a polgárháború

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök arról értekezett Facebook-bejegyzésében, hogy Ukrajna a polgárháború küszöbére érkezett. Értékelése szerint ennek oka az illegitim kijevi vezetés, amely a legális ukrán kormány erőszakos eltávolítása után került hatalomra, s most nem tudja kezelni a vele szemben kibontakozott hasonló tiltakozó akciókat. A káosz politikai zsákutcába vezetett.

Ezzel egyidejűleg a KyivPoston megjelent egy videó, amelyen három katonai vezető az Ukrajnán belül követendő stratégiáról, fegyverraktárakról és erősítésekről egyeztet egymással. Egy oroszországi koordinátor arra kéri egyiküket, hogy nyilatkozzon az egyik orosz televíziócsatornának. Hozzáteszi, hogy nem mutatkozzon be és beszéljen ukrán akcentussal, követleje Ukrajna föderalizálását és azt, hogy az ukrán parlament ne tárgyalhasson külföldi segítség igénybevételéről az oblasztyok  (nagyjából megyék) kétharmadának támogatása nélkül.