Megemelte a görög euró végére vonatkozó előrejelzésének valószínűségét a Citigroup: a bank elemzői immáron 90 százalékos esélyt adnak annak, hogy a görögök a következő 12-18 hónapban kilépnek az övezetből. Korábban 50-75 százalékos sanszot láttak erre. A Citi szakértői szerint az a legvalószínűbb, hogy Görögország a következő két-három negyedévben veszi a kalapját - írta a Bloomberg. Különösen valószínű dátumnak látszik 2013. január 1-je.

A legmegalapozottabb forgatókönyvnek azt tartjuk, hogy az eurózóna perifériáján lévő országok gazdasága tovább gyengélkedik és fennmarad a pénzpiacok nyomása is - indokolja előrejelzését a Citi. Az ennek eredményeként felújuló recesszió kiterjed az egész eurózónára idén és a következő évben is. A bank úgy látja, hogy a spanyol bankmentő csomag nem lesz elegendő, és Spanyolország, illetve Olaszország is valószínűleg kénytelen lesz valamiféle uniós támogatást kérni még 2012 vége előtt.

Az EU még próbálkozna

A Citi elemzőit minden bizonnyal befolyásolta, hogy német politikusok a múlt hét vége óta egymást követve fejtették ki kétségeiket azzal kapcsolatban, hogy Athén képes végrehajtani a segélyprogram feltételeit, ám a ma Görögországba látogató José Manuel Barroso várakozások szerint azt fogja sugározni a görögök felé, hogy Brüsszel azt szeretné, ha az eurózónában maradnának. Az Európai Bizottság elnöke egyébként 2009-ben volt utoljára a görög fővárosban - emlékeztetett a BBC.

A hét elején Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök parlamenti beszédében jelezte, hogy szemben az athéni központi bank várakozásával idén nem öt, hanem hét százalékkal zuhanhat a görög GDP. Ennek tükrében elemzők biztosra veszik, hogy a kormány kétéves haladékot kér a program feltételeinek tejesítésére, ami azonban számítások szerint újabb 40 milliárd eurót igényelne az EU-tól, összesen 200 milliárdra emelve a görög hitelkeretet. Kérdés, hogy a pénz nagyját adó Németország parlamentje mit szólna ehhez.