Itt az újabb katasztrófafigyelmeztetés

Óriási tempóban adósodnak el a kínai helyhatóságok. Ha a kormány szemet huny a dolog felett, akkor egészen komoly pénzügyi összeomlás is kisülhet a dologból.
Napi.hu, 2013. december 31. kedd, 17:10
Fotó: Napi.hu

A kínai falvak, városok, tartományok együtt 70 százalékkal növelték adósságukat az elmúlt három évben - derült ki a pekingi számvevőszék régóta várt jelentéséből. A tartozások értéke júniusban 17,9 ezer milliárd jüan (2,96 ezer milliárd dollár) volt, amibe beleértendők a valamilyen jövőbeni esemény bekövetkezéséhez kapcsolódó, függő törlesztések is. Az összegzésből az is egyértelművé vált, hogy az önkormányzatok a hitel egy részét korábbi tartozásaik több mint ötödének újrafinanszírozására fordították.

Elemzők szerint egyelőre nem az adósság nagyságával van a fő gond, hanem növekedésének szédítő tempójával. A számvevőszék adataiból kiderül, hogy az önkormányzati szféra mindössze két és fél év alatt majdnem kétszeresére növelte tartozásait. A kínai bankfelügyelet számításai szerint a helyhatóságok hiteleik négyötödét 2010 végén vették fel. Akkoriban miden erejükkel igyekeztek pénzhez jutni, hogy saját megrendeléseikkel kisegítsék a vállalatokat, amelyek a 2007-2008-as pénzügyi válság nyomán exportpiacaik összeomlásával szembesültek.

Nincs ok azonnal idegeskedni - ért egyet a szakértőkkel Peter Thal Larsen, a Reuters szakírója. Az ország államadóssága - a függő követeléseket és a korábbi vasútügyi minisztérium tartozását nem számítva - 2012 végén nem érte el a GDP 40 százalékát. Ez jóval elmarad a fejlett országok adósságarányától.

Nem tudhatják, mekkorát fékeznek

A helyhatóságok eladósodásának tempója mellett azonban az is aggasztó, hogy a hitelek több mint negyven százalékát 2014 vége előtt vissza kellene fizetniük az adósoknak. Ráadásul több mint ezermilliárd jüan kölcsön törlesztésével késésben voltak 2013 közepén. A kérdés az, hogyan reagál minderre a kínai vezetés.

Megteheti, hogy szemet huny a probléma felett, éppen úgy, ahogy azt a múltban tette. Ezzel azonban az önkormányzatok további finanszírozására ösztönözné a bankokat, ugyanis arra bátorítaná a helyi döntéshozókat, hogy újabb "kreatív" módszereket találjanak ki a hitelfelvételre. A háttérben azzal érvelhetnének, hogy baj esetén a pekingi kormány úgysem hagyná csődbe menni a helyhatóságokat.

Ha azonban az új kínai vezetők komolyan veszik a legutóbbi pártkongresszus ígéretét, miszerint nagyobb teret nyitnak a hitelköltségek meghatározásában a piaci viszonyok előtt, akkor választaniuk kell, mely adósságokra vállal az állam garanciát, és melyekre nem. Ez persze a követelések egy részének bedőléséhez, a kamatok emelkedéséhez, egy meglehetősen kaotikus újrarendeződéshez vezetne, ami felvetné a kérdést: mennyire függ a kínai GDP növekedése a mesterségesen felpumpált hitelektől? A kellemetlen válasz megütné a világ összes többi gazdaságát is.

HOZZÁSZÓLÁSOK