Szinte "véletlenül" derült ki, hogy a lengyel kormány az elektromos áram emelésére készül - írja a gazeta.pl. Egy képviselői kérdésre válaszolva Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter elárulta, hogy a tárcájához tartó cégeknek tízmilliárd zlotyval (720 milliárd forint) több adót kell fizetniük jövőre.

Emellett környezetvédelmi követelmények teljesítése is növeli a költségeket, és ezzel az árakat. Lengyelországban döntően szénerőművekkel állítják elő az elektromos áramot, ám a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése miatt ezeket modernizálni kell (vagy ki kell váltani másfajta technológiával).

És ez még nem minden. Az energiaszolgáltató cégeknek a kormány elvárása alapján részt kell vállalniuk a szénbányászat megmentésében. Összesen 1,5 milliárd zlotyt kell befektetniük a Lengyel Bányászati Csoport részvényeibe. A Katowicei Szén Holding például rövidesen 350 millió zlotyt kap.

Ha mindent összeadunk, akkor egy átlagos háztartásnak évente 120 zlotyval (8600 forint) kell többet fizetnie 2017-től az áramért. Emellett azzal is számolniuk kell a vízért is többe fog kerülni, mert a vízszolgáltatással kapcsolatos jogszabályokat hozzáigazítják az uniós szabványokhoz.