Ugyan még bő három hét van karácsonyig, az amerikai kereskedők máris ötös fokozatba kapcsoltak. A vásárlóknak alig volt idejük kiheverni a múlt heti fekete péntek okozta sokkot: máris ajándékokért kell tülekedni a boltokban és áruházakban. A "karácsonyi biznisz" beindulását jól példázza, hogy Manhattan főutcáin már megjelentek a karácsonyfaárusok és már sokan meg is vásárolják otthonra az ünnepi fenyőt.

Az idei becslések szerint az USA-ban 25-30 millió háztartásban állítanak fát. Sok családapa már most a garázsba cipeli a kiválasztott tűlevelűt - miközben idén akár 10 százalékkal is többet kell fizetni a fákért. A tavalyi statisztikák szerint átlagosan 51 dollárt áldoztak ünnepi fára az amerikaiak, de egyre népszerűbbek a műfenyők, ezekre már 100 dollárt fizettek.

Az áremelkedés oka egyszerű: hiány van. A Nemzeti Karácsonyfa Szövetség (National Christmas Tree Association) - az Egyesült Államokban még ilyen is van - adatai szerint ugyanis a gazdasági válság idején csökkent a fák iránti kereslet, így kevesebbet ültettek akkortájt. A hét-nyolc évvel ezelőtti spórolás következménye idén a hiány - és vele az áremelkedés. Emellett az idei év változékony időjárása sem kedvezett az eladóknak: több erdőtűz volt a termővidékeken, ami nemcsak az ünnepi, de az építőanyagnak felhasznált fenyők árát is történelmi magasságba tornázta fel.

Szedd magad a nemzeti parkokban

Az USA-ban a fakereskedelemből elsősorban a farmok részesednek. Több mint 10 ezer farmon termesztenek fenyőket, de jelentős az import is. A szomszédos Kanadából és Mexikóból is érkeznek - ez utóbbi forrásból jön a teljes forgalom negyede, de évi kétmilliót hoznak be az északi szomszédból is.

A vállalkozókedvű családfők "szedd magad" alapon" a nemzeti parkokban is legálisan vághatnak ki fenyőket. Ezek a fák jóval olcsóbban, mint az utak mellett forgalmazott vágott példányok - így 15-20 dollárért már takaros fához lehet jutni. (Összehasonlításként a New York-i Fifth Avenue egy árusánál a kétméteres fenyő ára 120-180 dollár közti, fajtától függően.)

New Yorkban a Város karácsonyfája évről évre a Rockefeller Center előtt áll. Az ünnepélyes avatás szerdán volt. Idén egy csaknem negyven méteres fenyőt választottak ki a célra. A hatalmas norvég fenyőt 50 ezer lámpácska világítja meg, a csillogásról pedig egy Swarowski fenyőcsúcs gondoskodik.

Célpontban a családok

Az amerikai nagyváros üzletei és áruházai mellett a szórakoztató ipar is ráállt az év végéig tartó Santa Claus-kampányra. A mozikban ugyan még nem jelentek meg az erre az időpontra időzített családi filmek, de a színházak már beindultak. A Rockefeller Centerben immár évtizedek óta grandiózus karácsonyi show, a Christmas Spectacular november vége óta tart már.

A látványos zenés-táncos show tömött nézőterek előtt fut - napjában akár kétszer is. A jegy ára ilyenkor nem érdekli a közönséget: a jobb, földszinti helyekért akár száz dollár körüli összeget kell kifizetni. A világhírű női tánckar, a The Rockettes előadásait alkalmanként 6 ezer néző tekintheti meg, miközben a szecessziós épület büféiben és ajándékboltjaiban rengeteg pénzt költenek a látogatók.

Diótörő minden mennyiségben

A legnagyobb népszerűsége itt is Csajkovszkij klasszikus balettjének, a Diótörőnek van. November végétől tucatnyi színházban és feldolgozásban látható a darab, amelyre New Yorkban is elsősorban a családok vásárolnak jegyet. A híres New York City Ballett éppúgy a Diótörőben "utazik", mint a külvárosi kis együttesek.

Sőt akad olyan frivol feldolgozás is, amelyet 18 éven aluliak nem nézhetnek meg. A Diótörő felnőtt verzióját Brooklynban egy neves társulat a Theatre XIV. állította színpadra, de a Broadway egyik népszerű színháza, a United Palace műsorán hip-hop zenével ötvözött Csajkovszkij újraértelmezés is szerepel.

Hagyományos boltok - új stratégiával

A fekete péntek vásárlói rohama idén 18 százalékos forgalom növekedést generált az online kereskedőknél, a hagyományos boltok forgalma ugyanakkor 4 százalékkal csökkent. A két nagy óriás, a szupermarketeket üzemeltető Wal-Mart és az online kereskedelem gigásza, az Amazon közti küzdelemből ez utóbbi jött ki győztesen.

A nagy áruházláncok különböző speciális kedvezményekkel próbálják a boltokba csábítani a vásárlókat. Nem is sikertelenül. A legendás New York-i Macy's előtt péntek hajnalban több ezer ember várt a nyitásra - és a nagy kedvezményekre. A hagyományos boltok legújabb dobása, hogy bizonyos kelendő árucikkeket - például videojátékokat - nem árusítanak kedvezményes áron online, azokat csak sorban állás után lehet olcsóbban megvenni. Ezt a taktikát alkalmazzák nagy karácsonyi roham idején is. A startpisztoly ugyanis a Rockefeller Center előtt felállított fenyőfa "felavatásával" már eldördült.

Címlapkép forrása: Szakonyi Péter/Napi.hu