Még korszerűbb lesz az izraeli légvédelmi rendszer

Sikeresen tesztelték az amerikai együttműködésben fejlesztett és korszerűsített Nyíl-2 légvédelmi rakéta-rendszert Izraelben - írja az MTI a ynet nyomán.
Szász Péter, 2020. augusztus 13. csütörtök, 14:23
Fotó: Getty Images

A nagy pontossággal célba juttatható, hosszú, több ezer kilométeres távolságra elérő rakéták elleni védekezést szolgáló Nyíl-2 légvédelmi rakétarendszer tesztelésén a tenger felől, az ott köröző vadászgépekről lőttek rakétát Izrael felé, amit teljes mértékben az elvárásoknak megfelelően fogott be, és semmisített meg a levegőben az ellene kilőtt légvédelmi rakéta.

A kísérlet a Nyíl-2 összekapcsolhatóságát is vizsgálta a többi izraeli védelmi rendszerrel: a Nyíl-3-mal, amely a légkörön kívüli, különösen hosszú távról indított rakéták ellen szolgál, a közepes távolságról kilőtt rakéták elleni Dávid parittyájával, angol nevén Varázspálca-rendszerrel, valamint a rövid távolságról támadó rakéták elleni Patriot és Vaskupola légvédelmi rendszerekkel.

A célpont egy pontos és nagy hatótávolságú rakétát szimulált, olyat, mint amilyen például az iráni Sihab-3, amely több mint 1000 kilométeres távolságról képes célba érni.

Hasonlóképpen sikeres kísérletet hajtottak végre a Nyíl-3 rendszerrel tavaly Alaszkában, az Egyesült Államokban.

"Izrael távoli és közeli kihívásokkal néz szembe, de a védelmi minisztérium kutatási és fejlesztési osztályának irányításával dolgozó technológiai csapatunk, repülőgépiparunk és védelmi iparunk biztosítja számunkra, hogy mindig egy lépéssel ellenségeink előtt járjunk, és megvédjük Izrael Államot" - nyilatkozta a sikeres teszt után Beni Ganz védelmi miniszter. "Tovább folytatjuk az együttműködést Amerikával a védelmi rendszer képességeinek megerősítésében a levegőben, a tengeren, a szárazföldön és a kibertérben"- tette hozzá, utalva a Washingtonnal közösen folytatott katonai fejlesztésekre.

"Megint bebizonyítottuk, hogy Izraelnek van a legerősebb és legfejlettebb védekező és támadó képessége a világon" - mondta gratulációjában Benjámin Netanjahu miniszterelnök, aki mély köszönetét is kifejezte az Egyesült Államoknak az együttműködésért. "Tudják meg ellenségeink, és akik ártani akarnak nekünk, hogy Izrael felkészült minden fenyegetés ellen" - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

I_pad, 2020.08.13 16:19

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html