A The Times of Israel című, perzsa nyelven is megjelenő honlapnak rendszeresen dolgozó harminckét éves Neda Amin 2014-ben hagyta el Iránt, és emigrált Törökországba, ahol azóta élt. Néhány nappal ezelőtt a török hatóságok értesítették, hogy vissza fogják toloncolni Iránba, ahol akár halálos ítélet is várhatott volna rá újságírói tevékenysége miatt, amiért egy izraeli újságnak dogozott - írja az MTI.

A The Times of Israel szerkesztője, David Horovitz a Ben Gurion repülőtéren fogadta az újságírónőt, aki korábban attól tartott, hogy ha nem fogadja be egy harmadik ország, akkor bármelyik pillanatban visszavihetik Iránba.

De a The Times of Israel, valamint két helyi újságíró szövetség az izraeli hatóságokhoz fordult védelmében, mire a belügyminisztérium biztosította számára a belépéshez szükséges turista vízumot és a menekült státuszt. Megérkezésekor Arie Deri belügyminiszter twitter üzenetben köszöntötte. (A törökök nagyon próbálkoznak a németeknél.)

Izrael és Irán korábban kiváló kapcsolata az 1979-es iszlám forradalom után romlott meg, amikor Teherán megszakította diplomáciai kapcsolatát Jeruzsálemmel. Irán nem ismeri el Izrael létét, vezetői többször Izrael "leradírozását" sürgették a térképről. Az iszlám köztársaság rendszeresen támogatja az Izrael ellen harcoló iszlamista csoportokat, a libanoni siíta Hezbollahot, és a Gázai övezetet uraló Hamászt.