Lepattannak Kínáról az amerikai szankciók?

A kínai gazdaság folyamatos növekedését jelzik előre közép- és hosszú távra, és csak korlátozott, átmeneti hatást tulajdonítanak az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek eszkalációjának a Hszinhua hírügynökség által megkérdezett japán gazdasági szakértők.
Domokos László, 2019. május 17. péntek, 13:17
Fotó: Shutterstock

Hidetoshi Tashiro, a Sigma Capital Ltd. gazdaságkutató intézet vezető közgazdásza a Hszinhua hírügynökségnek úgy vélte, hogy a kínai termékek megemelt amerikai importvámja csekély hatással lesz a kínai gazdaságra nézve még akkor is, ha a világ tőzsdéin bekövetkezett látványos árfolyamcsökkenés ennek az ellenkezőjét sugallja.

A kínai gazdaság elegendő belső lendülettel rendelkezik ahhoz, hogy felül tudjon kerekedni az elé gördített ilyen és hasonló akadályokon: egyrészt az elért technológiai eredményeinek, másrészt "demográfiai hozadékának" köszönhetően - írta az MTI.

A Kínában elért fejlesztési eredmények közül messze kimagaslik az 5G mobil hálózati technológia. Szemben a japán 4G hálózatoknál alkalmazott frekvenciaosztásos duplex (frequency-division duplex, FDD) technológiával, Kína már a 3G mobil rendszerekben is az időosztásos duplexelést (time-division duplex, TDD) alkalmazta, ezért informatikai cégei nagy tapasztalatra tettek szert az 5G rendszerekben előtérbe kerülő megoldás alkalmazásában.

Hamarosan rohamléptekben megindul világszerte az 5G mobil hálózatok kiépítése, és ez nagy keresletet fog támasztani a kínai technológiai cégek 5G hálózati berendezései iránt. Hasonló jelenségnek lehetünk majd tanúi, mint amikor a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején a japán szórakoztató elektronikai cikkek tarolták le a világpiacot - mondta a Sigma Capital szakértője. Kína gazdasági felemelkedésében az 5G technológia tölti majd be ugyanazt a szerepet, mint amit Japán esetében a szórakoztató elektronika játszott.

Az ország másik jelentős energiatartaléka a "demográfiai hozadék". Peking urbanizációs programjának keretében mintegy százmillió képzett vidéki fiatal áttelepülését segítik majd elő az urbánus központokban keletkező munkahelyek betöltéséhez. Ez a folyamat is nagyon hasonlít ahhoz, ami Japánban a második világháború után zajlott le és ami nagyban hozzájárult az ország növekedési ütemének a fellendítéséhez.

A kínai növekedés motorját elsősorban a rohamosan növekvő belső piac adja, ami a külföldi, nem utolsósorban amerikai cégekre is szinte ellenállhatatlan vonzerőt fejt ki. Nagyon is megfelel az amerikai cégek, sőt az amerikai politika érdekeinek az, hogy a belső piac megnyitására ösztönözzék Kínát - mondta Katsuyuki Hasegawa, a Mizuho Research Institute Ltd. vezető közgazdásza.

A Marubeni Research Institute gazdaságkutató intézet vezető közgazdásza, Takamoto Suzuki szerint az áprilisi inflációs adatok nyomán nem tűnik valószínűnek a monetáris szigorítás. Áprilisban 2,5 százalékra emelkedett az infláció, a maginfláció azonban 1,7 százalék volt, ami stabil nyersanyag- és alapanyagárakra utal. Tekintettel a viszonylag stabil világgazdasági környezetre és a belső gazdaságpolitikai ösztönzőkre, szinte lehetetlen feladatnak tűnik a kínai gazdaságot megroppantani.

A diverzifikáltság és a rugalmasság mindenképpen a kínai gazdaság előnyére válik - mondta a Marubeni Research Institute szakértője. Azzal, hogy újabb és újabb piaci szegmensek létesítésével váltja fel az eltűnő piaci szegmenseket, Kína elsajátította az erőforrások rugalmas átcsoportosításának, vagyis a strukturális reformok bevezetésének a képességét.

A Panasonic Corporation ügyvezető igazgatója, Tetsuro Homma szerint Kína a háztartási berendezések legnagyobb piaca a világon, csakúgy, mint a legdrágább tartós fogyasztási cikkeké, valamint innovációs központként is felzárkózott már az Egyesült Államok mögé. A Panasonic is emiatt készül Kínába telepíteni kutatás-fejlesztési és gyártási tevékenységét a dolgok internete (IoT) technológiában az okostelefonokhoz csatlakozó háztartási berendezések területén.

HOZZÁSZÓLÁSOK