A BoJ monetáris bizottságának pénteki kamatdöntő ülése után kiadott közlemény szerint a jegybank nem változtatott a mínusz 0,1 százalékos irányadó rátán, amelyet még 2016 elején vezetett be azért, hogy a reálgazdaságba terelje a kereskedelmi bankok pénzeszközeit - írtaaz MTI.

A jegybank most 0,5-1 százalékos éves inflációval számol, az előző, áprilisi kamatdöntő ülésen még 1 százalékot vártak. Megerősítették, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartják.

A jegybank folytatja a 2013 áprilisában meghirdetett eszközvásárlási programot. A pénzügyi eszközök, elsősorban államkötvények vásárlásától a jegybank azt reméli, hogy elindítja az árak emelkedését a világ harmadik legnagyobb gazdaságában.

A japán GDP 0,6 százalékkal zsugorodott az idei első negyedévben. Elemzők többsége szerint a folyó negyedévben a japán gazdaság már erősödik, elsősorban az export és a tőkeberuházások bővülésére.

A maginfláció azonban továbbra is alacsony, áprilisban 0,7 százalék volt a márciusban 0,9 százalék után, így egyelőre távolinak tűnik a jegybanki 2 százalékos inflációs cél elérése.

Kép forrása: Shutterstock.