Az ország olimpiai bizottságát vezető Mori Yosiro csütörtökön egyeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseivel, majd megerősítette, hogy a betegség terjedése nincs hatással a játékok előkészületeire.

"Szeretném leszögezni, hogy nincs napirenden az olimpia törlése vagy elhalasztása" - jelentette ki Mori, hozzátéve, szoros együttműködésben dolgoznak a japán kormánnyal, és "nyugodtan kezelnek" minden felmerülő problémát.

A NOB a közelmúltban néhány kvalifikációs versenyt elhalasztott vagy lemondott, például a Nancsingba tervezett női futballselejtezőt Sydneybe helyezték át, női kézilabdában pedig Kína helyett Kazahsztán szerepel majd márciusban Győrben, a magyarok csoportjában.

Az olimpiát július 24. és augusztus 9., míg a paralimpiát augusztus 25. és szeptember 6. között rendezik Tokióban.

A legfrissebb adatok szerint a kínai gócpontú járványban eddig több mint 40 ezren fertőződtek meg, a halálesetek száma pedig meghaladta a 1100-at. Japán mellett egy óceánjáró hajón vesztegzár van, mert több tucat vírusos megbetegedést regisztráltak.

Japán kitartása az olimpia mellett pénzügyi okokból mindenképpen érthető: a legutolsó decemberi adatok szerint már 26 milliárd dollárt (8 121 milliárd forintot) költöttek az olimpiára. Eredetileg 7,3 milliárd dolláros (2 280 milliárd forintos) költségvetéssel számoltak. Egyelőre sovány vigasz az is, hogy 3,3 milliárd dollárnyi szponzort pénzt szerzett már Tokió - derül ki a Los Angeles Times korábbi cikkéből.