A szaktárca jelentése szerint az elmúlt 24 órában 1614 új fertőzést diagnosztizáltak az országban. A járvány kezdete óta azonosított esetek száma meghaladja a 3,1 milliót - írja az MTI.

Jelenleg százezer emberből átlagosan 252-en fertőzöttek, egy héttel ezelőtt számuk még 417 volt.

Az elmúlt egy hétben 814-en hunytak el a koronavírus-fertőzés következtében, a halálos áldozatok száma közelít a 68 ezerhez.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: az adatok alapján arra számítanak, hogy a fertőzés terjedésének csökkenése a következő egy hétben is folytatódni fog.

Beszámolója szerint a hétvégén 26 ezren kapták meg a koronavírus elleni oltás második dózisát, ezzel közelít az 1,2 millióhoz azok száma, akik oltása teljessé vált.

A madridi tartomány bejelentette: nyugdíjba vonult, de 70 évesnél fiatalabb orvosokat és ápolókat alkalmaz annak érdekében, hogy bővíteni tudja az oltást beadó szakszemélyzet létszámát.

A fővárosi rendőrség arról számolt be, hogy a hétvégén 370 illegális összejövetelen kellett intézkednie, amelyek közül több, külön erre a célra kiadott turisztikai apartman volt. A madridi hatóságok az év eleje óta több mint kétezer tiltott partit számoltak fel, mert megrendezésükkel megszegték a járványügyi korlátozásokat.