Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az orosz orvosok és ápolók több mint fele nem adatná be magának azt a nagy vitát kavart vakcinát, amelyet állami közreműködéssel Oroszországban fejlesztettek ki, és Vlagyimir Putyin államfő nemrég jelentette be, hogy hamarosan elkezdik vele a tömeges oltást - idézi a Moscow Times az RBC hírportál jelentését.

A felmérést, amelyből ez kiderült, a Doctor's Hanbook alkalmazás segítségével végezték több mint 3 ezer egészségügyi dolgozó részvételével. A tervek szerint elsőként őket oltják be a vakcinával.

Putyin bejelentése szerint a Szputnyik V névre keresztelt szert önkénteseken, köztük a lányain tesztelték, és azok biztonságosnak és hatásosnak bizonyultak. Nyugati szakértők szerint azonban alkalmazása kockázatos, mert úgy adták meg rá az engedélyt, hogy a harmadik, többezres emberi tesztelési fázis csak a napokban kezdődött. Az orosz hivatalos propaganda szerint e mögött az álláspont mögött a nyugati gyógyszergyártók állnak, amelyek féltik saját oltásukat az oroszok sikerétől.

A megkérdezett orosz egészségügyiek 52 százaléka nem kér a hazai oltásból, csak 25 százalékuk nyitott arra, hogy beoltsák vele. Akik elutasítják, azok kétharmada arra hivatkozik, hogy nincs elegendő információ a készítményről, majdnem felük azt (is) kifogásolta, hogy túl gyorsan fejlesztették ki. Érdekes, hogy 20 százalékuk ennek ellenére ajánlaná a pácienseinek a Szputnyik V-öt, összhangban az államfő ajánlásával.

Oleg Szalagaj egészségügyi minisztert nem lepte meg az eredmény, elismeri, hogy egy új gyógyszer iránti bizalom kialakulásához többéves sikeres használat szükséges.Ugyanakkor, szerinte nem szabad, hogy ez megzavarja az embereket a készítmény biztonságosságával és hatásosságával kapcsolatban, amelynek alapján a fejlesztők ajánlják a gyógyszert.