Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Moody's nemzetközi hitelminősítő megerősítette Románia szuverén adósságainak Baa3-as besorolását, és kilátásait stabilról pozitívra javította, ami egy későbbi felminősítés lehetőségét hordozza.

Ezt azzal indokolta, hogy az ország jelentős előrelépést tett a makrogazdasági egyensúlyhiányok felszámolásában, csökkentette a gazdaság külső sokkoknak való kitettségét, utat nyitott jelentős gazdasági növekedésnek és komoly eredményeket ért el a költségvetés kiigazításában. Az intézet arra számít, hogy az idei 3,5 után jövőre 4,1 százalékkal nőhet a román GDP.

Ebben szerepe lehet a kormány óvatos költségvetési politikájának, amelynek jegyében mégsem emelkedik január elsejétől a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre az országos minimálbér - közölte a maszol.ro.

Anca Paliu pénzügyminiszter szerint a béremelést nem foglalták be a jövő évi költségvetés tervezetébe, s azért nem tudják valóra váltani a Ponta-kormány ígéretét, mert nem készült hatástanulmány az intézkedés következményeiről. Márpedig egy ilyen mértékű minimálbér-emelés gyengítheti Románia versenyképességét.