A GfK hangulatindexe legutóbb 2001 októberében volt olyan magas mint most.

A gazdaságkutató elemzése szerint a minden hónapban 2000 fogyasztó megkérdezése alapján készülő felmérések adataiból arra lehet következtetni, hogy idén a magánfogyasztás lesz a gazdasági növekedés fő húzóereje. Bizonyos tényezők kockázatot jelentenek a pozitív kilátásokra. A kiskereskedőket csalódás érheti a nyáron, mivel a Görögország jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok, az ukrajnai, a közel-keleti és a jemeni válság visszavetheti a fogyasztók költekezési kedvét.

Az áprilisban végzett felmérés egyelőre arról tanúskodik, hogy a német fogyasztók továbbra is derűlátóak, de az utóbbi hónapokhoz képest kevésbé lelkesek. A jövedelmi várakozások emelkedtek, miközben a vásárlási hajlandóság csökkent és a gazdasági kilátásokat is kissé borúlátóbban ítélik meg a fogyasztók nyilvánvalóan annak hatására, hogy ők is kezdik érezni a görög adósságválság hatását.

A következő 12 hónaphoz kapcsolódó várakozások mutatója 1,5 ponttal 35,3 pontra csökkent négy egymást követő hónap emelkedése után. A jövedelmekhez kapcsolódó várakozások mutatója magas maradt, 2 ponttal 55,1 pontra emelkedett, ami a legmagasabb érték Németország újraegyesítése óta. A jövedelmek jelentős emelkedésének kilátását alátámasztják a szilárd foglalkoztatottsági adatok és az alacsony infláció is.

A fogyasztók vásárlási hajlandósága hat hónap óta először csökkent: 4,7 ponttal 58,3 pontra, így továbbra sem érte el a 2006 októberében 64,4 ponton elért történelmi rekordértéket.