Jelentős csapást mértek az Iszlám Államra

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet "főmuftijával".
Dzindzisz Sztefan, 2017. június 21. szerda, 07:33

Turki al-Binali, a terrorszervezet vezető ideológusa, aki "főmuftinak" nevezte magát, a légicsapásban halt meg - mondta újságíróknak Jeff Davis. A támadást még május 31-én, a kelet-szíriai Majádín városban hajtotta végre az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció.

Al-Binalit a Pentagonban a terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi bizalmasaként tartják számon, s hírszerzési források szerint ő irányította az Iszlám Állam külföldi harcosainak toborzását. "Ő gondoskodott a gyilkosságokra és más atrocitásokra buzdító propagandáról is" - mondta el Jeff Davis. A szóvivő hozzátette, hogy al-Binali videón rögzített több, saját maga által kifejtett érvelést, amellyel megpróbálta igazolni és bátorítani ártatlanok lemészárlását - írja az MTI.

Sajtójelentések korábban beszámoltak arról is, hogy al-Binali vallásos köntösbe burkolt igazolásként fogalmazta meg, hogy miért "jogos" az iraki jazidi kisebbséghez tartozó nők rabszolgasorba taszítása.

A bahreini születésű al-Binali haláláról már korábban is elterjedtek hírek, azonban azokat soha nem erősítették meg. A Pentagon szerint halála jelentős csapás az Iszlám Állam terrorszervezetre.

A Pentagon szóvivője azt is elmondta, hogy a terroristák jó része Rakkából éppen Majádínba menekült. (Egy orosz harci gép veszélyesen megközelített egy amerikait.)

HOZZÁSZÓLÁSOK