Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

December 24. és január 3. között napi átlagban 1600 ember tesztje volt pozitív, ami az azt megelőző hasonló időszakhoz képest 31 százalékos csökkenést jelent. A halálozások számának napi átlaga 68 volt az utóbbi hét nap folyamán, 21,8 százalékkal kevesebb, mint az az előtti héten - írja az MTI.

A járvány kezdete óta összesen 6 974 818 tesztet hajtottak végre Belgiumban.

Alexander de Croo belga miniszterelnök a hét végén emlékeztetett arra, hogy a koronavírus elleni küzdelem még korántsem ért véget, ezért a korlátozó intézkedések lazítására fokozatosan és valószínűleg csak március után kerülhet sor. Mint mondta, enyhítéseket akkor fognak majd bevezetni, ha az új fertőzöttek napi átlaga nem lesz több 800-nál.

"El kell kerülnünk azt, hogy a járványgörbe újra negatív irányba forduljon át. Nem szabad egy harmadik járványhullámot megengednünk, mert az rosszabb lesz, mint a második. Egy esetleges harmadik hullámot már nem is tudnánk kezelni" - hívta fel a figyelmet a kormányfő.

A szomszédos Hollandiában továbbra is igen magas, 8600 feletti az új azonosított fertőzöttek napi átlaga - derül ki a holland közegészségügyi szolgálat hétvégi adataiból. Az új fertőzöttek aránya 5 százalékkal emelkedett az elmúlt napokban, azonban 13 százalékkal csökkent az előző két hét adataihoz képest. A helyi sajtó felhívta a figyelmet, hogy ez annak is tulajdonítható, hogy kevesebb tesztet hajtanak végre az egészségügyi hatóságok. Csökkent a halálozások száma is.

A helyi sajtó arról is beszámol, hogy a holland kórházak nehéz helyzetben, vannak a túlzsúfoltság miatt. Jelenleg 2000 beteget kezelnek egészségügyi intézményekben, 15 százalékkal többet, mint két héttel ezelőtt, néhány fertőzöttet német kórházakba szállítottak át intenzív ápolásra. Négy nagyváros, Amszterdam, Rotterdam, Hága és Almere a fertőzés melegágya, ezeken a helyeken a legmagasabb a fertőzöttek napi aránya.

Luxemburgban az egészségügyi minisztérium vasárnap közölt adatai szerint szombaton 21 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, és ketten haltak bele a járvány okozta betegségbe. A valamivel több, mint félmillió lakosú nagyhercegségben a kór helyi megjelenése óta közel 47 ezren kapták el a fertőzést, és 503-an haltak meg.