A német Adidas sportruházatgyártó árbevétele 19 százalékkal, 4,75 milliárd euróra zuhant az első negyedévben 2019 első három hónapjához képest, miután világszerte a vállalat boltjainak 70 százalékát bezárták a koronavírus-járvány miatt - jelentette a CNBC.

A 26 millió eurós profit 96 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, és mivel a cégvezetés nem tudja, mikor nyithatnak ki a boltok, nem tudott éves előjelzést adni.

Csak egy ágazat tartja magát, nem véletlenül az elektronikus értékesítés, amelynek eladásai 35 százalékkal ugrottak meg. Ez azonban láthatóan kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozzák a más területeken mutatkozó hanyatlást. Összességében a menedzsment arra számít, hogy a második negyedévben 40 százalékkel zuhanhatnak az eladások 2019 április-júniusához képest.

Az Adidas vezetősége ugyanakkor bizakodó, úgy véli, hogy a sokhetes bezártság után az emberek sokat fognak sportolni, ha egyszer kiszabadulnak a karanténból. Ezt támasztják kínai eladási adataik, ahol a korábban lezajlott járvány után, immár az értékesítés felfutását hozta a március, ami áprilisban is folytatódhat.