Mark Lowcock kijelentette, hogy a helyzet "riasztó gyorsasággal romlott az utóbbi hetekben, és mostanra kilátástalanná vált". "Lassan eljutunk oda, hogy az országossá szélesedett éhínség következtében már lehetetlen lesz megakadályozni emberek tömeges halálát. Már most vannak olyan területek, ahol a lakosság gyakorlatilag éhezik, ami azt jelenti, hogy rákényszerül például levelek fogyasztására" - mondta a portál a cikke szerint.

Két közelmúltbeli fejlemény fenyegeti a segélyezést: a gazdaság drámai összeomlása, aminek eredményeképpen a nemzeti valuta értéke mintegy 30 százalékkal csökkent, és a Hodeida körüli harcok felerősödése, mert a kikötőváros kulcsfontosságú az élelem, a gyógyszerek és más alapvető szükségleti cikkek Jemenbe szállításában - fejtette ki Lowcock.

A Save the Children nemzetközi jótékonysági szervezet alig egy-két nappal korábban figyelmeztetett, hogy több százezer jemeni gyerek élete kerülhet veszélybe, ha a húszi felkelők és a jemeni kormányerők között kiújult harcok károkat okoznak Hodeida kulcsfontosságú kikötőjében vagy annak ideiglenes bezárásához vezetnek.

Fotó: AFP PHOTO/Mohammed HUWAIS