Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerda óta tartott a harc az elnöki palotáért. Az ország déli részén fekvő Áden azután lett a nemzetközileg elismert kormány ideiglenes székhelye, hogy az Irán által támogatott húszi erők 2014 végén elfoglalták az ország tényleges fővárosát, Szanaát. Az úgynevezett Déli Átmeneti Tanácshoz köthető felkelők szombaton elfoglalták Áden központi negyedét, miután az elnöki gárda elhagyta a területet. A szeparatistákhoz több elnöki gárdista is csatlakozott. Emellett Áden környékén több, korábban a kormányhoz hű erőknek bázisul szolgáló katonai támaszpontot is ellenőrzésük alá vontak - írja az Index.hu az MTI-re hivatkozva.

A történtek után a Hádi kormány külügyminisztériuma azzal vádolta meg a szakadárokat, hogy államcsínyt követtek el a nemzetközileg elismert kormány ellen. A helyi sajtó értesülése szerint az elmúlt egy napban 30 ember halt meg, több tucatnyian pedig megsebesültek a kormányerők és a szeparatisták összecsapásaiban Ádenben.

Ezt sürgősen fejezzék be!

Szaúd-Arábia szombaton arra szólította fel a feleket, hogy sürgősen tartsanak találkozót a sivatagi királyságban, hogy rendezzék nézeteltéréseiket. A Rijád vezette koalíció képviselője egyben a harcok azonnali beszüntetésére szólított fel, mert ha ez nem következik be, akkor katonai erőt vetnek be a tűzszünet megsértőivel szemben.

A Déli Átmeneti Tanács máris jelezte, hogy kész azonnal beleegyezni egy tűzszünetbe és felfüggeszteni a harcokat.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között.

Humanitárius katasztrófa, ami Jemenben van

A jemeni lakosság kétharmada humanitárius védelemre vagy segítségre szorul, 17 millió embernek nem biztosított az élelmezése, 14,5 millióan várják, hogy tiszta ivóvízhez jussanak, 3 millió jemeninek pedig el kellett hagynia otthonát.

Szaúd-Arábia attól tart, hogy a síita felkelők térnyerésének következtében regionális riválisa, Irán megvetheti a lábát az Arab-félsziget déli részén fekvő Jemenben. Ennek megakadályozása érdekében pedig minden eszközt bevetnek, a szaúdi légicsapásokban többször azonban kórházakat, iskolákat és piacokat is támadás ért.

Folyamatosak az európai és amerikai fegyverszállítmányok Szaúd-Arábiába, azonban civil szervezetek tiltakoznak, mert szerintük jemeni civilek ellen is bevetik ezeket. Legutóbb dokkmunkások akasztották meg a szállítmányokat több európai városban is.