Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévvel összevetve, évesítve 4,2 százalékkal - az utóbbi közel négy év legnagyobb mértékében - bővült április-júniusban. Elemzők az első becslésben szereplő 4,1 százalék helyett némileg gyengébb ütemre, 4 százalékra számítottak.

Az erőteljes második negyedéves növekedést olyan egyszeri tényezők is hajtották, mint éppen az 1500 milliárd dolláros adócsökkentési csomag, ami kiadásaik növelésére ösztönözte a fogyasztókat, vagy éppen a Kínába irányuló szójaexport megugrása a büntetővámok vezetése előtt.

Az idei első negyedévben az előző három hónappal összevetve, évesítve 2,2 százalékkal, a tavalyi negyedik negyedévben 2,3 százalékkal, a harmadikban 2,8 százalékkal, a másodikban 3 százalékkal, az elsőben pedig 1,8 százalékkal nőtt a GDP.

Elemzők arra számítanak, hogy az év második felében 3 százalékra lassul az ütem, ami 2018 egészében 3 százalékos GDP-növekedést eredményez. Ez lenne a legjobb teljesítmény azóta, hogy 2005-ben 3,5 százalékkal bővült az amerikai gazdaság.

Folyó áron számolva a GDP értéke 7,6 százalékkal, 370,9 milliárd dollárral nőtt április-júniusban, míg az első negyedévben 4,3 százalékkal, 209,2 milliárd dollárral emelkedett. A hazai össztermék több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 3,8 százalékkal nőtt az első negyedévben mért 0,5 százalék után. A személyes fogyasztások árindexe 1,9 százalék volt az első negyedévi 2,5 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 2 százalékra rúgott április-júniusban, míg az előző negyedévben 2,2 százalékra.

A gazdasági növekedés alternatív mérőszáma, a bruttó hazai jövedelem (GDI) azonban lassulást jelez. Április-júniusban az előző negyedévhez képest a GDI évesítve 1,8 százalékkal emelkedett, jelentősen visszaesett az első negyedévi 3,9 százalékhoz képest. A GDP és a GDI átlaga, amelyet a gazdasági teljesítményt jobban tükröző számnak tekintenek, 3,0 százalékra mérséklődött az első negyedévi 3,1 százalékról.

Az amerikai hazai össztermék éves összevetésben, 2017 második negyedévéhez képest 2,9 százalékkal nőtt április-júniusban, gyorsult az ütem az első negyedévben elért 2,6 százalékhoz képest. A második becslés 2,9 százaléka 0,1 százalékponttal haladja meg az első becslésben szereplő 2,8 százalékot.

A háztartások kiadásai 2,6 százalékkal, a vállalatok beruházásai 4,8 százalékkal, a kormányzati kiadások 1,3 százalékkal, az export 5,7 százalékkal, az import pedig 4,2 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben.

A bruttó hazai jövedelem növekedésének üteme 2,4 százalékról 2,1 százalékra esett vissza, míg a GDP és a GDI átlaga mindkét negyedévben 2,5 százalékra rúgott.

Képünk forrása: Pixabay