Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A japán kormány által szerdán közzétett második becslés szerint január-márciusban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest, míg éves összevetésben 1,9 százalékkal. A május közepén nyilvánosságra hozott első becslésben a negyedéves szintű növekedés 0,1 százalékponttal, az éves szintű pedig 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb.

A vállalatok termelői beruházásai 0,7 százalékkal csökkentek, ami jóval kedvezőbb az előzetesen közölt 1,4 százalékos visszaesésénél. A fogyasztói kiadások 0,6 százalékkal növekedtek az előző negyedévhez képest, ez az adat is jobb az első becslésben szereplő 0,5 százaléknál.

A Mitsubishi UFJ Morgan Stanley Securities kötvénystratégája arra figyelmeztetett, hogy a felülvizsgált adatok alig jobbak, és a szökőév hatását leszámítva a növekedés már nem is olyan erős. "Arra számítunk, hogy a növekedés lassul a második negyedévben. A kormánynak az alacsony jövedelműek támogatására kellene összpontosítania intézkedéseit, de a fogyasztás nem sokat növekedhet, ha a fogyasztói hangulat romlik" - mondta Tonoucsi Sudzsi, aki a szerint a GDP csak 0,2 százalékkal növekedett volna, ha nincs a szökőnap.

A középszerű teljesítmény miatt a japán kormány új gazdaságélénkítési tervet készít. Abe Sindzó miniszterelnök ősszel ismerteti majd az új elképzeléseket. A terv hozzáadódik majd a parlamentben májusban elfogadott 778 milliárd jen (62 milliárd euró) értékű programhoz, amelynek célja az áprilisban földrengések sorozata által sújtott Kumamoto prefektúra gazdaságának támogatása.

A miniszterelnök június 1-jén már bejelentette, hogy két és fél évvel elhalasztja az általános forgalmi adó (áfa) emelésének időpontját. Eredetileg azt tervezte a kormány, hogy 2015-ben 8 százalékról 10 százalékra emelik az áfát. Ezt az időpontot később 2017. áprilisra tolták ki, most pedig 2019. októberre. Ennek hátterében az áll, hogy két éve, 2014. április 1-jén 5 százalékról 8 százalékra vitték fel az áfakulcsot, ami azonban válságba taszította a gazdaságot.