A német kereskedelmi és iparkamara (DIHK) szerdán közzétett előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) az ősszel prognosztizált 0,8 százalékkal szemben 1,3 százalékkal bővül a tavalyi 1,5 százalék után.

Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója azonban óvott a túlzott optimizmustól, mert a gazdaság bizonytalan terepen mozog, alacsony olajár, gyenge euró és alacsony kamatok nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet.

"Egy fellendülés másképp néz ki" - mondta.

Wansleben a német kormányt is hibáztatta. A kedvező egyedi tényezők túlzottan bátorrá teszik a kormányt, amely így olyan költségeket is hárít a vállalatokra, amelyeket a gazdaság nem engedhetne meg magának. A vezérigazgató főleg az idén bevezetett törvényes minimálbér intézményét bírálta, amely a német vállalatok 42 százaléka számára üzleti kockázatot jelent, és hátráltatja a foglalkoztatottság és a beruházások növekedését.

A kamara növekedési előrejelzése pesszimistább a kormány 1,5 százalékos prognózisánál, mert a DIHK szerint a beruházások - elsősorban a növekvő munkaköltségek miatt - az idén csupán 2 százalékkal emelkednek a tavalyi 4 százalék helyett.

Bonyolult a külgazdasági környezet is, az orosz-ukrán válság és a bizonytalan görög helyzet óvatosságra int. Tavaly már mintegy 20 százalékkal visszaesett az Oroszországgal folytatott kereskedelem, és az orosz piacon aktív német cégek 90 százaléka további csökkenésre számít. Martin Wansleben szerint azonban nem szabad megszakítani a kapcsolatokat, és szorosan együtt kell működni azokban az ágazatokban, amelyeket nem érintenek a szankciók.