Jó hírek az eurózónából

Kissé tovább élénkült az euróövezet magánszektorának teljesítménye augusztusban - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. augusztus 23. szerda, 11:32
Fotó: Reuters

Az IHS Markit piackutató intézet által számított, a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor teljesítményét átfogó euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) a szerdán közölt első becslés szerint augusztusban 0,1 ponttal 55,8 pontra emelkedett. Elemzők csökkenésre, 55,5 pontra számítottak.

A 3000 cég megkérdezése alapján havonta számolt mutató 50 pont fölötti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását mutatja. A növekedés motorja az ipar, ahol hat éve a legnagyobb ütemben nőttek az exportmegrendelések, míg a szolgáltatások terén enyhe lanyhulás mutatkozott.

Változatlanul jó a hangulat az euróövezet két legnagyobb gazdaságában is. Németországban 55,7 pontra emelkedett a BMI a júliusi 54,7 pontról, míg a Reuters által megkérdezett elemzők stagnálást vártak.

A vártnál jobb mutató jelzi, hogy a német gazdaság stabilan növekszik, és a harmadik negyedévben várhatóan 0,5 százalékkal bővül a bruttó hazai termék - mondta Andrew Harker, az IHS Markit igazgatója. A német GDP az első negyedévben 0,7 százalékkal, a második negyedévben pedig 0,6 százalékkal emelkedett. Az IHS Markit várhatóan felemeli a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó 2 százalékos becslését - tette hozzá Harker.

Tavaly 1,9 százalékkal nőtt a német GDP. A francia BMI nem változott, 55,6 ponton maradt augusztusban, hajszálnyival meghaladva az elemzők várakozását, akik 0,1 pontos csökkenésre számítottak. Az adatok ismét pozitív képest festenek a francia magángazdaságról, és különösen ígéretes a feldolgozóipar teljesítménye - mondta Alex Gill, az IHS Markit közgazdásza.

A feldolgozóipari alindex 55,8 pontra emelkedett a júliusi 54,9 pontról, rácáfolva az 54,5 pontos elemzői várakozásra. Kedvezőtlen viszont, hogy a domináns szolgáltatóipar teljesítménye lanyhult valamit, az alindex 56 pontról 55,5 pontra süllyedt.

A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor együttesen egy ország gazdasági teljesítményének általában több mint kétharmadát adja.

HOZZÁSZÓLÁSOK