A felmérésbe bevont szakemberek 57 százaléka számolt be az értékesítés növekedéséről április-júniusban, szemben az első negyedévi 53 százalékkal, illetve a 2013 második negyedévi 35 százalékkal. A megkérdezetteknek mindössze 5 százalékánál csökkent az értékesítés a második negyedévben.

A felmérésben résztvevők 59 százaléka számít forgalmának növekedésére és mindössze egy százalékuk csökkenésére a harmadik negyedévben. A legbizakodóbb előrejelzést forgalmuk növekedéséről a pénzügyi, biztosítási és ingatlanpiaci ágazatokban működő cégek szakemberei tették, a szolgáltatóipari ágazatokban viszont kevésbé volt optimista a hangulat.

Az eladások növekedésével a munkaerő felvétel is lendületet vett. A cégek 37 százaléka számolt be a felvett alkalmazottak számának növekedéséről a második negyedévben, szemben az első negyedévi 28 százalékkal és a 2013 második negyedévi 29 százalékkal.

A vállalatok 37 százaléka tervezi növelni alkalmazottai számát a harmadik negyedévben. A pénzügyi, biztosítási és ingatlanpiaci ágazatokban a vállalatok 48 százaléka venne fel újabb alkalmazottakat, a szolgáltatási ágazatokban pedig 28 százalék. A cégek kevesebb, mint tíz százaléka számít a foglalkoztatottak számának csökkenésére a harmadik negyedévben.

Első alkalommal 2012 októbere óta egyetlen válaszadó sem számolt be a bérek csökkenéséről, 43 százalékuknál emelkedett az átlagbér a második negyedévben, kétszer annyinál, mint egy évvel korábban. A cégek 35 százaléka számít a bérek további növekedésére a harmadik negyedévben.

Az alkalmazottak számának növekedése és bérük emelkedése megéreztette viszont a hatását a vállalatok nyereségén: 27 százalékuk számolt be a nyereség növekedéséről, kevesebb az első negyedévi 32 százaléknál. A feldolgozóipari és a pénzügyi vállalatok azonban a harmadik negyedévben is nyereségük növekedésére számítanak a harmadik negyedévben.

A vállalatok 25 százaléka emelte árait a második negyedévben a két megelőző negyedévi 20 százalék után. Az árak nyolc százaléknál csökkentek, szemben az első negyedévi 3 százaléknál.

Az árak elsősorban a fejlett technológiai, távközlési és feldolgozóipari vállalatoknál emelkedtek a második negyedévben, a szolgáltatóipari és pénzügyi ágazatban viszont csökkentek. A vállalatok háromnegyede nem számít az árak változására a harmadik negyedévben.